Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége

2024.03.02. 16:21

Hornung Ágnes: nemzethez tartozni olyan, mint családban élni

A Kárpát-medence a magyarok közös otthona, de az otthon nemcsak földrajzi terület, hanem családi közösség is, nemzethez tartozni ugyanis olyan, mint családban élni, amelyben támogatjuk egymást és odafigyelünk egymásra - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az Országházban.

MW

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára beszédet mond a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) X. családi napján Budapesten, az Országházban 2024. március 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Hornung Ágnes a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) X. családi napján azt hangoztatta, hogy 

Magyarország 2010 óta a családok pártján áll, 

mert családok nélkül nem létezik magyar jövő, ezért a kormány mindent megtesz a családok boldogulásának segítése érdekében az országhatárokon belül és azokon túl is. 

Ezt a célt szolgálja az oktatási intézmények és a magyar nyelven tanuló gyerekek támogatása, valamint a Köldökzsinór program, amelynek köszönhetően a világon élő magyar családok 2018-tól jogosultak az anyasági támogatásra, valamint a fiatalok életkezdési támogatására és a hozzá kapcsolódó Babakötvény nyitására is - mondta az államtitkár. Hozzátette, mindezek mellett a Nemzeti Tehetség Program is határokon átívelően járul hozzá ahhoz, hogy "egyetlen tehetség se vesszen el". 

Az Erzsébet-táborok is várják a kikapcsolódni vágyókat határokon innen és túl, tavaly a balatoni élménytáborokban  35 ezren nyaraltak, közülük több mint háromezren a határokon túlról érkeztek, az erdélyi Erzsébet táborokban pedig nyáron mintegy 1500 magyar és erdélyi táborozó pihenhetett 

- ismertette Hornung Ágnes. 

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a magyarok az ezeréves Kárpát-medencei történelmük során megtanulták, hogy számukra az állam, a nemzet és a család ügye egymástól szétválaszthatatlanok, mert nincs nemzeti állam nemzet nélkül, nemzet pedig nincs családok nélkül. 

Az emberek az államtól elsősorban biztonságot várnak el, az állam azonban számunkra mindig csak annyi biztonságot tud nyújtani, amennyire cselekvőképes, amennyire szuverén. A

z állam a cselekvőképességét a nemzet tagjaitól nyeri, így erőt adni az államnak csak az érzéseiben és értékeiben összetartozó nemzet tud, az összetartozás érzése pedig mindig a családban kezdődik, majd a nemzet összetartozásává terebélyesedik 

- fogalmazott Kövér László. 

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a jelenlévők a rendezvényen megtapasztalhatják azt az összetartozást, amelynek építése a legnagyobb feladat volt a kormány számára. 

Az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetpolitikai eredménye, hogy végre egységes Kárpát-medencében gondolkozhatnak, ha oktatásról, kultúráról, családokról vagy vállalkozói szféráról van szó, de ezt nem tudták volna elérni, ha a nemzeti összetartozás érzését nem erősítik meg 

- emelte ki az államtitkár. 

Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a nemzeti összetartozás építőanyaga a 21. században a szülőföld, a haza, az anyanyelv és a család. A KCSSZ tagcsaládjai büszkék arra, hogy a szülőföldjük a Kárpát-medence, hazájuk Magyarország, anyanyelvük a magyar és egy nemzethez tartoznak - jelentette ki az elnök.     

Márton Zsuzsanna köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy 

nemzetpolitikájával segíti a határon túli magyarság megmaradását, 

és a családbarát politikáért, amely - véleménye szerint - követendő példa Európa és a világ vezetői számára. 

A rendezvényen részt vevő családok idegenvezetéssel nézhetik meg az Országházat, a gyerekeknek kézműves foglalkozásokkal, bábelőadással, táncházzal készülnek, a szülőknek pedig konferenciát rendeznek A család XXI. századi kihívásai - Párválasztás, házasság, családgondozás címmel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában