Közel-keleti konfliktus

2024.08.05. 06:55

Irán kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete rendkívüli ülésének összehívását

Az izraeli–palesztin háború 304. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Palesztinok hagyják el otthonaikat a Gázai övezet déli részén levő Hán-Júniszban

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mohamed Szaber

Irán figyelmeztette a polgári repülők pilótáit

A Magyar nemzet arról ír, hogy 

Irán az ország középső, nyugati és északnyugati részére NOTAM-ot, azaz a repülőgépeket útvonaluk megváltoztatására figyelmeztető közleményt adott ki. Ebben arra figyelmeztette a légitársaságokat és a pilótákat, hogy haladéktalanul változtassanak irányt.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a G7-ek hétfői konferenciabeszélgetésén azt mondta, hogy 

hamarosan megkezdődhet egy nagyszabású támadás, amelyet Irán és a Hezbollah Izrael ellen hajtana végre.

Szergej Sojgu az iráni elnökkel találkozott 

A Zvezda orosz televízió beszámolója szerint 

iráni látogatásán Sojgu megbeszélést tartott Ali Akbar Ahmadiánnal, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárával, valamint az iráni fegyveres erők vezérkari főnökével, Mohammad Bagerivel is.

Az orosz tisztségviselőt 

fogadta Maszúd Peszeskján iráni elnök is, aki a helyi hírügynökségek szerint kijelentette, hogy Teherán eltökélt kapcsolatai kiszélesítésében „stratégiai partnerével, Oroszországgal”.

Oroszország azon államok egyike, amelyek kiálltak az iráni nemzet mellett a nehéz időkben

– hangsúlyozta Peszeskján. Egyben meggyőződését fejezte ki, hogy a multipoláris világrend előmozdításával kapcsolatos azonos álláspontok Irán és Oroszország között „bizonyosan nagyobb globális biztonsághoz, illetve békéhez fognak vezetni”.

PESZESKJÁN, Maszúd; SOJGU, Szergej
Az iráni elnöki hivatal képén Maszúd Peszeskján iráni elnök (j) Szergej Sojgut, az orosz biztonsági tanács titkárát fogadja Teheránban 2024. augusztus 5-én
Fotó: - / Forrás: MTI/AP/Iráni elnöki hivatal

Peszeskján Sojguval tartott megbeszélésén szóvá tette azt is, hogy Izraelnek a Gázai övezetben tanúsított "bűncselekményei" és Iszmáil Haníje Hamász-vezető meggyilkolása „világos példái a nemzetközi jog és szabályok megsértésének”.

Irán kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete rendkívüli ülésének összehívását

Irán hétfőn kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) külügyminiszteri szintű rendkívüli ülésének összehívását augusztus 7-re a feszült közel-keleti helyzet megvitatására.

Az 57 muszlim államot tömörítő OIC közölte, hogy a szaúd-arábiai Dzsiddában tervezett tanácskozás fő napirendi pontja „az izraeli megszállás bűncselekményei” lesznek, különös tekintettel Iszmáil Haníje Hamász-vezető Teheránban minap történt meggyilkolására.

 Irán és térségbéli szövetségesei Izraelt vádolják a történtekért és megtorlást is kilátásba helyeztek, ami miatt sokan az Iszlám Köztársaság zsidó állammal szembeni hamarosan bekövetkező válaszcsapásától tartanak.

A teheráni külügyminisztérium tájékoztatása szerint az OIC ülését Irán Pakisztánnal közösen kezdeményezte. A kisebb Arab Ligától eltérően az OIC olyan befolyásos – nem arab – muszlim országot is tagjai között tud, mint Irán, Pakisztán és Törökország.

ENSZ: az UNRWA kilenc munkatársának köze lehetett az október 7-i támadáshoz

A palesztin menekülteket segítő ENSZ-szervezet (UNRWA) kilenc munkatársának köze lehetett a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael déli része ellen végrehajtott 2023. október 7-i összehangolt támadásához, az érintett személyek munkaviszonyát megszüntetik – jelentette be hétfőn a világszervezet főtitkárának helyettes szóvivője.

Palesztin férfiak egy izraeli katonai járművön a Gázai övezet északi részén 2023. október 7-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet reggel óta 2500 rakétát lõtt ki Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre 
Fotó: Haitham Imad / Forrás:  MTI/EPA

Kilenc ember esetében elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, hogy következtetni lehessen arra, hogy talán közük volt az október 7-i támadáshoz

– hangsúlyozta Farhan Haq a több hónapja zajló belső vizsgálat eredményeit ismertetve.

Újságírói kérdésre válaszolva Haq ugyanakkor elismerte, hogy nem tudták kétséget kizáróan megerősíteni Izrael UNRWA-val szemben támasztott vádjait, a bizonyítékok azonban igazolják a munkaviszony megszüntetését. A szóvivő egyben megerősítette, hogy mindez azt jelenti, hogy a világszervezet nagy, illetve nagyon nagy valószínűséggel indul ki abból, hogy munkatársai részt vehettek a terrorcselekményekben. Mindazonáltal nem említett részleteket a részvétel jellegét illetően. Hozzátette, hogy tíz további esetben a bizonyítékok nem voltak elegendők a munkaviszony megszüntetéséhez.

Az UNRWA januárban került a sajtófigyelem központjába azzal, hogy Izrael azt állította: az ENSZ-szervezet tizenkét munkatársának köze volt a Gázai övezeti háborút kirobbantó terrortámadáshoz. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök január végén pedig úgy fogalmazott, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet „beszivárgott” az UNRWA soraiba. A felmerült gyanú nyomán belső vizsgálat indult, több adományozó ország pedig ideiglenesen felfüggesztette az UNRWA támogatását.

Szijjártó Péter: az egész világot, így Magyarországot is növekvő aggodalommal tölti el a közel-keleti helyzet

Az egész világot és köztük minket is növekvő aggodalommal töltenek el a közel-keleti fejlemények” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán hétfőn.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: ma telefonon egyeztetett Jiszráel Kac izraeli és Ali Bagheri Káni iráni külügyminiszterrel. A megbeszélések „sajnos ismételten azt bizonyították, hogy a 24. órában vagyunk” – írta.

Abban mindenki biztos lehet, hogy ha a jelenlegi biztonsági válság még egy ország területére kiterjed, akkor az ott nem fog megállni és ebben az esetben könnyen terebélyesedhet a konfliktus egy olyan regionális háborúvá, amely fenyegetést jelenthet a globális biztonság egészére

– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a nemzetközi közösségnek most minden erejével arra kellene koncentrálnia, hogy „meg tudjuk előzni az eszkalációt.”

Szijjártó Péter rögzítette, Magyarország álláspontja egyértelmű: „nem engedhetjük meg, hogy Izraelt még egyszer ilyen terrortámadás érje, mint tavaly októberben, ugyanakkor amíg lehet mindent el kell követni egy nagy regionális háború kitörésének megelőzése érdekében.”

Regionális és nemzetközi biztonsági kérdésekről is tárgyal Szergej Sojgu Teheránban

Regionális és nemzetközi biztonsági kérdésekről kezdett tárgyalásokat Teheránban Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára, aki hétfőn érkezett Iránba a közel-keleti feszültség kiéleződése közepette.

Orosz hírügynökségek beszámolói szerint iráni látogatásán Sojgu megbeszélést tart Ali Akbar Ahmadiánnal, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárával, valamint az iráni fegyveres erők vezérkari főnökével, Mohammad Bagerivel is. A tervek szerint az orosz tisztségviselőt fogadja Maszúd Peszeskján iráni elnök is.

A tárgyalások terítékén biztonsági kérdések mellett gazdasági projektek és a bilaterális együttműködés erősítése is szerepel.

Ukrajna régóta Oroszország katonai támogatásával vádolja Iránt, a kijevi vezetés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek érdekében áll a helyzet további elmérgesedése a Közel-Keleten, mivel eltereli a figyelmet az ukrajnai háborúról.

Moszkva ugyanakkor önmérsékletre intette a közel-keleti konfliktus szereplőit, és elítélte Iszmáil Haníje Hamász-vezető minapi teheráni megölését, amiért Irán és a támogatását élvező milíciák megtorlást helyeztek kilátásba. Moszkva mindamellett jó kapcsolatot tart fenn Teheránnal, a Hamásszal és Izraellel is, ezért korábban lehetséges közvetítőként merült fel a konfliktusban.

A háborús eszkaláció veszélye miatt tanácskoznak a Fehér Ház nemzetbiztonsági illetékesei és Joe Biden

Nemzetbiztonsági tanácsadóival egyeztet hétfőn a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök a közel-keleti eszkaláció és egy iráni támadás lehetősége miatt – közölte az elnöki hivatal.

A bejelentés szerint a megbeszélésen Joe Biden elnök mellett részt vesz alelnöke, Kamala Harris nem hivatalos elnökjelölt is, aki lemondta kampányprogramjait.

A Fehér Házban összehívott nemzetbiztonsági megbeszélést azután tartják, hogy vasárnap telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai és Joáv Galant izraeli védelmi miniszter, és az amerikai fél megerősítette támogatását Izrael felé. A két katonai vezető megbeszélésén szó esett az Egyesült Államok katonai erőinek átcsoportosításáról és megerősítéséről a közel-keleti régióban.

A Pentagon még pénteken jelentette be, hogy erősítésként, egy szélesebb regionális háború megelőzésének érdekében vadászrepülőgépekből álló századot vezényel a Közel-Keletre és a régióban tartja egy repülőgép-szállító hajóját.

BIDEN, Joe
Joe Biden leköszönő amerikai elnök 
Fotó: Evan Vucci / Forrás: MTI/EPA/AP pool

Ezzel egy időben ugyanakkor az Egyesült Államok arra sürgette az izraeli kormányt, hogy „ragadja meg” a lehetőséget a tűzszünetre a Hamásszal, hogy a konfliktus kiterjedését megelőzze.

Izraeli lapértesülés szerint hétfőn Izraelbe utazott Michael Eric Kurilla, az amerikai Központi Parancsnokság vezetője, hogy személyesen egyeztessen egy iráni támadásra való felkészülésről.

Az Egyesült Államok libanoni nagykövetsége arra biztatta az Izraellel szomszédos államban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy ha szeretnék elhagyni a régiót, minden kínálkozó lehetőséget ragadjanak meg, és foglaljanak repülőjegyet, mert már számos légitársaság felfüggesztette libanoni járatait.

Egy nagyobb közel-keleti konfliktus elkerülésére szólít fel az ENSZ

Sürgős fellépést szorgalmazott hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy elkerüljék az esetleges szélesebb közel-keleti konfliktust, tekintettel az Irán és szövetségesei, valamint Izrael közötti katonai eszkalációval kapcsolatos félelmekre.

Mélységesen aggódom egy szélesebb konfliktus kockázata miatt a Közel-Keleten, és felszólítok minden felet, valamint a befolyásos államokat, hogy sürgősen lépjenek fel a konfliktus kiszélesedésének megakadályozása érdekében

– hangsúlyozta közleményében Volker Türk.

A főbiztos kijelentette: mindent meg kell tenni a helyzet romlásának megakadályozására, mert ez még súlyosabb következményekkel járna a polgári lakosok számára. Türk abszolút elsődleges feladatnak nevezte az emberi jogok tiszteletben tartását, elsősorban a civilek védelmét.

„Az elmúlt tíz hónapban polgári személyek – főként nők és gyermekek – elviselhetetlen fájdalmakat és szenvedéseket éltek át a bombák és a tűzfegyverek matt” – tette hozzá.

Izrael célzott légicsapásban megölte a Hamász-kormány gazdasági miniszterét

Az izraeli hadsereg (IDF) célzott légicsapásban megölte a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet kormányának gazdasági miniszterét, Abed Alzareit – közölte hétfőn egy katonai szóvivő.

Az izraeli hadsereg erői a Gázai övezetnél
Fotó: AFP/izraeli hadsereg

Az IDF szerint Alzareinek fontos szerepe volt a humanitárius segélyek elosztásában és a Gázai övezeti piacok felügyeletében. Emellett ő felelt az üzemanyag és a földgáz elosztásáért, valamint a Hamász katonai akcióihoz szükséges pénzek kiutalásáért. Palesztin jelentések szerint a Dir al-Balah helység elleni izraeli légicsapásban életét vesztette Alzarei anyja is.

Izrael északi határvidékén hétfő délelőtt többször megszólaltak a légoltalmi szirénák, mert a Hezbollah libanoni síita milícia rakétákkal támadott izraeli célpontokat.

Izrael rendszeresen megtorolja a Hezbollah támadásait, és egy libanoni jelentés szerint most egy izraeli támadásban meghalt két ember az ország déli részén lévő Meisz al-Ddzsabalban.

Hétfőn a Gázai övezetből is támadták rakétákkal Izraelt: a légvédelem 15 rakétát észlelt, és az egyik az övezet közelében lévő egyik izraeli településen könnyebben megsebesített egy 37 éves férfit a helyi mentőszolgálat jelentése szerint.     

Megelőző csapást mérhet Iránra Izrael

A támadásra azonban csak teljes bizonyosság esetén kerülhet sor, ha az izraeli hírszerzés információi egybevágnak az amerikai értékeléssel. Izrael napok óta számít arra, hogy Irán támadásba lendül, miután Teheránban megölték a Hamász egyik vezetőjét.

Minderről azután röppentek fel sajtóhírek, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap este találkozott az ország biztonsági vezetőivel, köztük Joáv Gallant hadügyminiszterrel, az izraeli hadsereget vezető Herzi Halevi altábornaggyal, David Barnea Moszad-főnökkel és a Sin Betet vezető Ronen Barral, az iráni és a Hezbollah részéről várható támadásra való felkészülés részeként

 – írja a Times of Israel alapján a Világgazdaság.

Irán és a szövetséges Hezbollah várhatóan támadást intéz a következő napokban a zsidó állam ellen, hogy megtorolják a Hamász politikai szárnyát vezető Iszmail Hánije teheráni és a Hezbollah katonai szárnyát vezető Fuad Sukri bejrúti meggyilkolását. Irán Hánije haláláért Izraelt teszi felelőssé, és megtorlást helyezett kilátásba.

A cikk ITT FOLYTATÓDIK!

Támadást indított a Hezbollah

A Hezbollah libanoni fegyveres csoport közölte, hogy dróntámadást indított hétfő hajnalban Észak-Izrael ellen – írja a Magyar Nemzet.

Az izraeli hadsereg szerint a csapásban két izraeli katona sérült meg és tűz keletkezett.

A Közel-Keleten az eddiginél is még jobban megnőtt a feszültség a Hezbollah egy magas rangú parancsnokának és a Hamász legfelsőbb politikai vezetőjének múlt heti meggyilkolását követően. A világon többen is egy kiterjedt regionális háborútól tartanak.

Az Egyesült Államok szerint Irán 24-48 órán belül megtámadhatja Izraelt

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta a G7-országok képviselőinek, hogy Washington úgy véli, hogy az elkövetkező 24-48 órán belül megkezdődhet egy iráni támadás Izrael ellen. Erről ír a The Times of Israel izraeli napilap az Axios forrásaira hivatkozva – számol be a Magyar Nemzet.

Az Egyesült Államok csökkenteni szeretné a feszültséget a térségben. Washington célja, hogy megakadályozza a teljes körű háború kirobbanását. Mivel az Egyesült Államok úgy véli, hogy az iráni támadás elkerülhetetlen a Hezbollah és a Hamász vezető tisztségviselőinek múlt heti meggyilkolása után, Blinken hozzáfűzte, hogy nyomást kell gyakorolni Teheránra, hogy korlátozza az általa indított csapás mértékét. Ez a legjobb módja a regionális háború elkerülésének – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Blinken azt is mondta, hogy az Egyesült Államok nem ismeri a tervezett iráni támadás pontos időpontját, de úgy véli, hogy az akár már hétfőn megkezdődhet.

Irán eközben visszautasította az USA és az arab országok azon kísérleteit, hogy enyhítsék a feszültséget a közel-keleti térségben.

Ez történt vasárnap:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában