Inkább támad

13 órája

Magyar Péter nem tűri a kritikákat

A Tisza Párt elnöke többször is bizonyította, hogy nem viseli el a kritikákat, a sajtót pedig előszeretettel támadja – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Eddigi rövid politikai pályafutása alatt számtalanszor bizonyította Magyar Péter, hogy nem tűri az irányába megfogalmazott kritikákat és képtelen a konstruktív vitára. Ennek a legutóbbi bizonyítéka volt, amikor egymásnak esett a Tisza Párt elnöke és Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója egy közvélemény-kutatási eredményről beszámoló Index-cikk miatt. A Publicus Intézetnek a portál birtokába került legfrissebb kutatásában ugyanis a választók Magyar Péter közéleti mozgásáról alkotott véleményét vizsgálták, s az eredmény nem tetszett a Tisza Párt elnökének – idézi fel a lap

A Facebookon megosztott írás alatt kommentelt Magyar Péter, aki azzal próbálta meg hitelteleníteni a felmérést végző céget, hogy az februárban még 24 százalékra mérte Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő pártját, ami végül nyolc százalékot ért el júniusban.

Erre Pulai is kommentben válaszolt, és azt írta, hogy február­ban még nulla százalékon volt a Tisza, illetve örömét fejezte ki, hogy ezzel a Magyartól kapott megjegyzéssel megúszta, mert az EP-képviselő akár meg is verhette volna.

Magyar Péter hazugsággal vádolta a Publicus igazgatóját, mert a Tisza-elnök szerint a cég a választáshoz közeledve már próbált korrigálni, akkor már csak hat százalékkal mérték felül a DK-t és négy százalékkal alul a Tisza Pártot.

Magyar Péter akkor is bizonyította, hogy nem tűri a kritikákat, amikor az európai parlamenti és önkormányzati választások másnapján az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége, azonban a szereplése rövidre sikeredett, mivel kirohant a stúdióból. Mindezt azért tette Magyar Péter, mert a műsorban szembesítették korábbi hazugságával, miszerint a csatorna nem szerepeltette. Magyar Péter ugyanis korábban arról panaszkodott, hogy március 28. és május 3. között egyszer sem hívták be az élő adásba.

Ám nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Magyar Péter támadólag lépett fel a sajtóval szemben. A választási eredményváró rendezvényén felszólította az általa kormánypártinak tekintett médiumokat, hogy adjanak neki megszólalási lehetőséget.

A diszkóbotránya napvilágra kerülése után a Tisza Párt elnöke már a teljes magyar sajtót támadta, ugyanis mindenhol megírták a bulizós balhéját. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában