2018.06.17. 14:30
Színes virágai miatt közkedvelt az egynyári begónia
A begónia számtalan fajtája közül a folyton nyíló, egynyári változat az egyik legkedveltebb.
Az egynyári begónia zöld és vörös levelű, virágját tekintve pedig sokféle színű lehet
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/ Napló
Kapható fehér, rózsaszín, piros változatban, sőt, akár piros levelűt is beszerezhetünk a virág ágyás színesítése érdekében. Hazánk egyik legelterjedtebb egynyári növénye ma már a begónia, amelyet legjobb, ha fél árnyékba ültetünk. Teljes árnyékba ültetve felütheti a fejét a lisztharmat, ügyeljünk rá, hogy el ne hatalmasodjon rajta a betegség! A bőséges virágzáshoz azonban sok fény kell számára.
Bár melegigényes és a szárazságot igencsak jól tűri, ugyanakkor megfelelő mennyiségű, rendszeres öntözés mellett sokkal szebben fejlődik. Nedvességtűrő, de a pangó vizet nem szereti. Kiváló keleti fekvésű kertekbe, keskeny ágyásokba. Balkonládába ugyancsak ültethetjük, virágait egész nyáron át nyitja. Konténerbe és függőkosárba is előszeretettel ültetik, hiszen könnyen, egyszerűen tartható, hálás növény.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/RCCvNYoOWVnPX4AXT9qJMnjlnxkVn-04fg0N-AnxoTs/fill/1470/893/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjZWJlNGUzMTg5ODQ2MzE4NjRjZWJkMGM4MzczMzkx.jpg)
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/ Napló
Több ezer fajtája van forgalomban. Virágával és lombozatával is díszít. Az egyébként eredetileg trópusi, szubtrópusi esőerdőkből származó növény remek alkalmazkodóképességgel rendelkezik. A levele húsos, vese alakú, zöld vagy bordó színű. Amikor virágzik, tanácsos hetente egyszer tápoldattal öntözni.
Kártevői között szerepel a tripszek, a növény szárát pedig leginkább a vincellérbogarak rághatják meg. Az atkák a begónia friss hajtásait szeretik. Túl szorosan ültetve a töveket rothadásos gombabetegségek léphetnek fel.
A begónia kiváló talajtakaró lehet, szépen mutat ágyásokban tömegesen ültetve, vagy éppen szegélyként. Egynyári növényként tartható, de aki kísérletezni szeretne a teleltetésével, eséllyel próbálkozhat. Még a fagyok előtt ki kell venni a kertből, visszavágni nagyjából a harmadára. Napos ablakba helyezzük, ott virágozni fog!
A begónia apró magokat nevel, azokat december közepétől január közepéig elvethetjük tőzeges, laza palántaföldbe. Világosban csíráznak, nem szabad betakarni őket földdel. A csírázást elősegíthetjük lámpával való folyamatos megvilágítással. A csírázási idő egy-két hét lehet, tartsuk eközben nagyjából 22 fokos hőmérsékleten. Levél- vagy hajtásdugványról ugyancsak szaporíthatjuk a begóniát. A palántákat a fagyok után, május közepén-végén ültessük ki egymástól nagyjából 15-20 centiméteres távolságra.