Programok

2009.10.19. 17:56

Konferencia kis-és középvállalkozások döntéshozóinak

Székesfehérvár - A kis-és középvállalkozásoknak szóló konferencia helyszíne lesz október 20-én, kedden 9 órától a fehérvári Novotel Hotel.

feol.hu

A rendezvényt azért indították el a szervezők, mert a gazdasági szakértők, elemzők egybehangzóan állítják, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben kiemelten fontos, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv) - melyek a hazai GDP felét adják, és az itthoni munkavállalók 70%-át foglalkoztatják - hogyan tudják megőrizni versenyképességüket.

A kkv-k helyzetét még inkább súlyosbítja, hogy bizonyos pénzügyi szakemberek úgy vélik, hogy a hazai kkv-k még nem érték el a gödör alját. Ezen szakértők véleménye szerint a mélypont az idei év harmadik és negyedik negyedévében jöhet el a  kis és középvállalkozások életében

A szakértők részvételével megtartásra kerülő félnapos konferenciák egyik célja, hogy a kkv-k döntéshozói meghatározó versenypiaci ismeretekhez jussanak, melyekkel vállalkozásukat sikeresen és hatékonyabban működtethetik - közlik a szervezők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!