Székesfehérvár

2009.10.19. 02:29

Morcos lehetne Kálvin - közteret neveztek el róla Fehérváron

Székesfehérvár - Kálvin tér lesz ezentúl a református templom melletti, eddig névtelen terecske. Kálvin születésének 500. évfordulóján a gyülekezet domborművet is avatott.

J. Mező Éva

- Valószínű elamarasztalna Kálvin János, ha látna most minket - mondta az ünnepi pillanatban Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, majd így folytatta: - Morcos lenne, mert mi reformátusok óvatosan bánunk a faragott képekkel, de megbocsátana. Nem neki van ugyanis szüksége rá, hanem nekünk, magyar reformátusoknak.

Az ünnepi szónokok megemlékeztek a szellemiségében máig ható kálvini örökségről, nemzetmegtartó erejéről. Warvasovszky Tihamér polgármester arra intett, hogy a tér hívja fel a figyelmet az erre járók számára azokra az eszmékre és értékekre, amelyeket csak hittel végzett munkával érhetünk el. Brájer Éva, a kulturális bizottság elnöke is kifejezte reményét, hogy a közterületre felkerülő névtábla nem kizárólag tájékozódási pontul szolgál. A fél évezreddel ezelőtt született reformátor a kollektív tudattalan megkerülhetetlen ikonja.

- Észrevétlenül járul hozzá emlékének megőrzéséhez, akinek munkássága hosszú évszázadokon keresztül meghatározza, befolyásolja gondolkodásmódunkat - mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!