Székesfehérvár

2014.10.07. 19:25

Megújul a Szilvamag, a Rádió utcában már a héten dolgoznak

Székesfehérvár - Több ütemben, már az ősszel megkezdődhet a Szilvamag utca felújítása. A járdakialakítást követően megújul az útburkolat, parkolókat építenek, megtörténik a terület parkosítása és rendbe teszik a felszíni csapadékvíz elvezetést is.

Munkatársunktól

Minderről és a héten megkezdődő Rádió utcai munkálatokról a helyszínen tartott sajtótájékoztatón számolt be Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva. A Rádió utcában már a héten indul a kivitelezés, míg a Szilvamag utcában folyamatban van a terület előkészítése. A teljes járda-, út- és zöldterület-fejlesztés több építési ütemben zajlik majd. Most az első építési ütem beszerzése folyik, sikeres eljárások esetén a munkák még az ősz folyamán megkezdődnek. Először a járdák épülnek meg, térkövezett kivitelezésben. Ezt követi majd a jelenlegi út szélesítése, és az épületek közötti parkolók kialakítása, kiépítése.

Több építési ütemben zajlik majd a felújítás a Szilvamagnál. Fotó: szekesfehervar.hu

„A terveket pár éve készítettük el, most pedig megkezdjük a Maroshegy központjának számító Szilvamag utca felújítását." – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Brájer Éva. A városrész önkormányzati képviselője elmondta, mivel a terv teljes körű, komplex, a kivitelezés teljes költsége is igen magas, így több ütemben valósíthatják meg ezeket a munkákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!