Székesfehérvár

2014.11.21. 09:32

Közgyűlés Fehérváron: Eltörlik a cégek telekadóját is

Rendkívüli közgyűlésen döntött pénteken reggel Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlése több, sürgős határidejű javaslatban.

Fejér Megyei Hírlap

Ezek közül az egyik a magánszemélyekre vonatkozó telekadó, amelynek eltörlésére a képviselő-testület már 2013 áprilisában tett javaslatot. Mint a mai ülésen is elhangzott, a város nem kíván újabb, magánszemélyeket terhelő adókat bevezetni, a rendelethez tartozó építményadóról, annak jövőbeli mértékéről tovább tárgyalnának, szakértők bevonásával.

A testület az ülés folyamán döntött még az önkormányzati cégek vagyonkezelésébe adott ingatlanok és eszközök állagmegóvásának, felújításának kérdésében, illetve a Maroshegyi óvoda férőhelybővítéséről is. Utóbbi intézmény 50 férőhellyel, két csoportszobával bővülhet - a testület döntése értelmében a közbeszerzési eljárást nem meghívásos alapon bonyolítanák le, hanem a Városgondnokság végezné el a munkálatokat.

Az ülés elején tett esküt külsős szakbizottsági tagként Molnár Ferenc és Szili Csaba. Cser-Palkovics András polgármester pedig a szakminiszter által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet nyújtotta át Tóth Ferencnének, aki sok éves kiemelkedő óvodapedagógusi, majd óvodaigazgatói munkássága után nemrégiben ment nyugdíjba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!