Székesfehérvár

2015.10.23. 17:08

Fehérvár szolgálatára esküdtek

Székesfehérvár rendszerváltás utáni története elválaszthatatlan a város polgármestereinek személyétől. Mindannyian önálló, egymástól mégis különböző egyéniségek, ám közös bennük, hogy egymásra építkezve igyekeztek fejleszteni a várost. Mit gondolnak az elmúlt 25 évről?

FMH

Szokták mondani, hogy a rendszerváltás Székesfehérváron (sem) 1990-ben, az első szabad önkormányzati választásokkal kezdődött. Balsay István, Fehérvár rendszerváltás utáni első polgármestere szerint az első szimbolikus mozzanat az volt, amikor a város főterén ötezren gyűltek össze 1988 március 15-én, hogy megemlékezzenek és persze egyúttal a jövőre is gondoljanak. Ez volt a Szent István év is egyúttal, az ekkori koszorúzások szimbolikája rendkívül erőteljes volt, hiszen a pápai nagykövettől kezdve a ciszterci renden át egészen az ország vezetéséig sokan részt vettek az ünnepségen.

A székesfehérvári közgyűlés alakuló ülése és a képviselők eskütétele 1990-ben. Az akkori választási modell alapján a városlakók nem szavaztak közvetlenül a polgármesterre, hanem a testület saját tagjai közül választotta ki az első embert, Fehérváron Balsay Istvánt 
Fotó: FMH-archív

Az ország első városi kötvényének kibocsátása a városi uszoda megépítése érdekében ugyancsak ehhez a korszakhoz kötődik. Ekkor lett például a Lenin útból Prohászka, a November 24 lakótelepből Királykút, a Lenin lakótelepből Palotaváros, a Vöröshadseregből pedig Budai út. S bizony ekkor sikerült Székesfehérvár számára a megyei jogú város státuszt kiharcolni.

 

1990-ben a város lakossága egyébként nem közvetlenül szavazott arról, ki legyen a polgármester, hanem a megalakult képviselő-testület saját tagjai közül választotta meg a város első emberét, akire nem várt egyszerű feladat:

- A Szovjetunió és a KGST kimúlásával szinte egyik napról a másikra 38 ezer fős munkanélküliség keletkezett Fehérváron. Elkészítettük az ország első gazdasági programját, amelynek alapján megindult a munka. 440 hektár területet sikerült átvennünk a szovjet és magyar katonai objektumokból, amelyek megteremtették az ipari parkok létrehozásának lehetőségét - idézi fel a munkát Balsay István, akinek a polgármestersége alatt hat ipari parkot sikerült létrehozni. Ekkor terjedt el az a hír, hogy Székesfehérváron egy hónap alatt el lehet intézni egy új cég betelepülésének minden bürokratikus részét. Érkezett is például a Philips, vagy a Stollwerck, amelynek elcsábításáért 200 város versenyzett annak idején.

Balsay István

- A legbüszkébb arra vagyok, hogy az óriási munkanélküliségen sikerült úrrá lenni, s hogy a Financial Times alapján bekerültünk a világ tíz legdinamikusabban fejlődő térsége közé. A Kodolányi János Főiskola megteremtése ugyancsak fontos mozzanat volt, s úgy érzem, a Nemzeti Emlékhely ügyében sikerült konszenzust létrehozni. Ekkor alapoztuk meg, hogy ma a főváros után Székesfehérváron van az egy főre jutó legmagasabb vásárlóerő. S ne felejtsük, ebben az időszakban kezdődött meg a várost elkerülő út építése is, amely aztán hosszú időre leállt, de jövőre végre tényleg befejeződik!

Az Inkubátorház, a Képző Központ létrehozása ugyancsak az 1991-1994 közti ciklushoz köthető, utóbbiban több ezer embert képeztek át az éledező ipar számára. Elkészült a város külső területeinek rendezési terve, s ekkor kezdődött a szennyvízcsatornázás is.

Dr. Nagy István szerint, aki 1994 és 1998 között volt Székesfehérvár polgármestere, nincs sok okunk az ünneplésre az évfordulón. Ő úgy látja, az egykor nagy hatalommal bíró önkormányzatok mára a mindenkori kormányzat biodíszleteivé váltak. Véleménye szerint az önkormányzatok által felhalmozott tetemes adósságok állami átvállalása, kifizetése valójában a jól gazdálkodó településeket büntette, a rosszul gazdálkodókat jutalmazta. Mi lesz ennek a következménye? Alba Regia egykori polgármestere úgy látja, a francia, agyonbürokratizált közigazgatási modell Magyarországon legyőzte a liberálisabb, angol és német igazgatásszervezési modelleket, amivel a helyi gazdaságszervezést, a lényegi területfejlesztést meggyilkolták, elveszett a helyi felelősség, de az érdemi számonkérhetőség lehetősége is.

Dr. Nagy István

- A kormányhivatalok hatalma jóval meghaladja az egykori végrehajtó bizottságok hatalmát. Az előbbiek ügyintézése ma parttalan és a nép nem szólhat bele, míg az utóbbiban részt vehettek társadalmi szervezetek is - mondja Nagy István, aki szerint sok az olyan kérdés, amelyekre muszáj válaszokat adni, ha a város meg akarja találni jövőjének igazi útját: A börgöndi reptérre hosszú évek alatt elfolyt milliókból mi keletkezett? Miért nem jött létre a Kisvállalkozói Ipari Park? Valóban ipari parkok azok a területek, amelyekre oly sokan büszkék, vagy inkább csak működési területek, ahol a betanított munka dominál? Miért szór(t) ki a város (a kormányzattal karöltve) horribilis összegeket sportfejlesztésre , amikor gondjainak száma három számjegyű? Mitől nemzeti az emlékhely? Mi lett a nagy felsőoktatási tervekből?

- Székesfehérvár városmarketingje ma, megítélésem szerint, egy osztrák kisváros színvonalán mozog. Sajnos, úgy látom, Fehérvár egyre határozottabban Budapest kiszolgáló övezetévé válik. A várost, amelyet 1995 környékén a tíz legdinamikusabban fejlődő terület között tartottak számon világszinten, ma külhonban lényegében sehol sem jegyzik.

Warvasovszky Tihamér kérésünkre így foglalta össze gondolatait: 1998-ban az alpolgármesteri felkérés nagy megtiszteltetés volt számomra, de az, hogy a fehérváriak háromszor is bíztak bennem és rám bízták a város irányítását, az egész más érzés volt: kitüntetés, és persze óriási felelősség is. Polgármesterségem 12 éve alatt sokat fejlődött a város. Folytatódott az ipari parkok bővítése, áruházak épültek és több ezer új munkahely jött létre.

Warvasovszky Tihamér

Megmentettük a lebontásra ítélt kijevi panellakásokat, több száz bérlakást építettünk, és több mint 20 ezer család lakását érintette a panelfelújítás.

Szívet melengető érzés volt a bérlakások átadásánál látni azt a sok boldog embert, akiknek ez lett életük első önálló otthona. Új buszpályaudvart építettünk, elkezdtük a Hiemer-ház felújítását.

Újjáépítettük a város büszkeségét a Vörösmarty Színházat, és az önkormányzat megvette a Gárdonyi Géza Művelődési Házat. Folytattuk a város csatornázását az Öreghegy több utcájában, befejeztük a csatornaépítést Maroshegyen és Alsóvárosban.

Megépült a nyugati elkerülőút első üteme. Utakat, parkokat újítottunk fel, körforgalmakat és több kilométer kerékpár-utat építettünk. A fiatalok örömére közel száz játszótér szépült meg. Támogattuk a sportot, megújult a Vidi stadion, több sportágban avattunk bajnokokat. Felemelő érzés volt a kosarasoknak vagy a jégkorongosoknak és a többi bajnoknak átadni az aranyérmeket. A kihívás napján, ahol minden évben éjfélkor együtt sportoltam a fehérváriakkal többször is elnyertük a legsportosabb város címet.

Az ORKA Szinkronúszó Egyesület elnökeként, csodálhattam a tehetséges fiatalokat, a gyerekek úszástudását. A megyei sakkszövetség elnökeként segíthettem több fiatalt abban, hogy megszeresse ezt a komoly szellemi sportot. Négy unokámmal magam is rendszeresen sakkozom.

Megható érzés volt, amikor minden évben a fogyatékkal élő gyermekek úszóversenyén érmeket adhattam át.

Fontos volt számomra a civil közösségek támogatása, a fiataloktól a Honvédség és Társadalom Baráti körön át a nyugdíjas egyesületekig. Megtiszteltetés volt a nyugdíjasok között lenni, meghallgatni élettapasztalatukon alapuló bölcs javaslataikat.

Közel két évtizeden keresztül szolgáltam a várost, az itt élő embereket, akik éreztették velem támogatásukat és szeretetüket. Életemnek nem könnyű, de csodálatos időszaka volt ez! Köszönöm Fehérvár!

Mint fehérvárinak, aki szereti szülővárosát akinek gyermekei és unokái is kötődnek ehhez a városhoz önző módon az az érdeke, hogy a mindenkori városvezetés sikeres legyen; tovább fejlődjön, szépüljön városunk!

A városból nem távoztam el, ma is itt élek a családommal együtt. Csupán annyi történt, hogy azt a szolgálatot, amit 2010-ig Székesfehérvárért tettem, ma már országos szinten, mint az Állami Számvevőszék alelnöke az országért és Székesfehérvárért teszem!

I. CIKLUS, 1990. OKTÓBER 14.

Polgármester: Balsay István. Képviselők: Ángyán Attila, dr. Banizs Károly, Csendes Csaba, dr. Cser-Palkovics Ferenc, Deák Zita, Farkas László, Gaál György, Golubeff Róbert, dr. Gömöry Sándor, Gyimesi Edit, Hagymásy András, Horváth Hella, Horváth Istvánné, dr. Jungbert Béla, Karvalyszky Gábor, dr. Kovács Attila, Kovács Ignác, Kovács Lajos István, Kovács Péter Barnabás, Láng Hugó, Lórodi Csilla, dr. Nagy István, dr. Nagy László, Papp József, dr. Párkányi Ferenc, dr. Rábaközi Ferenc, Rédei Béla, Regőczi Miklós, Szabó Sándor András, dr. Szelier András, Szinável Tibor, Takács László, Tóth János, Vancsik Zoltán, dr. Varga Tibor, Viniczai András. Ciklus közbeni változás: Döbrentey Gyula.

II. CIKLUS, 1994. DECEMBER 12.

Polgármester: Nagy István. Képviselők: dr. Banizs Károly, Bobory Zoltán, Csrepka István, dr. Cser Palkovics Ferenc, Döbrentey Gyula, dr. Drescher Attila, Farkas László, Fehér János, Floch Tamás, dr. Gömöry Sándor, Gyimesi Edit, Gyóni András, Horváth Istvánné, dr. Horváth Miklós, Horváth Miklós Csaba, dr. Kovács Attila, Kovács Ignác, Kovács Lajos István, Kovács Péter Barnabás, Láng Hugó, dr. Lőrinczy Attila, dr. Párkányi Ferenc, Papp József, Pénzes Mihály, dr. Rábaközi Ferenc, Szabó Péter, Szigli István, Takács László, Tóth János, dr. Turpinszky Miklós, Vancsik Zoltán, Varga Jánosné dr., Warvasovszky Tihamér. Ciklus közben történt változás: Kőszegi József.

III. CIKLUS, 1998. OKTÓBER 20.

Polgármester: Warvasovszky Tihamér. Képviselők: dr. Banizs Károly, Bobory Zoltán Botos Zoltán, dr. Cser -Palkovics Ferenc, Döbrentey Gyula, Farkas László, Fehér János, Fenyves Péter, Gyóni András, Hagymásy András, Horváth Istvánné, dr. Horváth Miklós, Horváth Miklós Csaba, Kálmán Mihály, Kovács Jenő, Kovács Lajos István, dr. Kovács Attila, dr. Lőrinczy Attila, dr. Mikóné dr. Verger Mária, dr. Nagy István, Papp József, dr. Párkányi Ferenc, Pénzes Mihály, Petróczi Ferenc, Sulák Rudolf, Szabó Gábor, Szabó Péter, dr. Szelier András, Szigli István, Takács László, Vida József, Zákányi Tamás. Ciklus közben történt változás: Fertő László.

IV. CIKLUS, 2002. OKTÓBER 20.

Polgármester: Warvasovszky Tihamér. Képviselők: dr. Banizs Károly, Boldizs Kálmánné, Botos Zoltán, Brájer Éva Mária, Cseh István, dr. Cser-Palkovics András, dr. Csomán István, Csurgai-Horváth József, Farkas László, Farkas Pál, Fenyves Péter, Ferenczy Géza, Floch Tamás, dr. Gógl Árpád, Hagymásy András, Horváth Miklós Csaba, Hrabovszky Ákos, Kálmán Mihály, Kovács Péter Barnabás, dr. Lukácsy József, Márton Zoltán, Óber László, Pénzes Mihály , Pokrovenszki László, Regőczi Miklós , Rockenbauer Lajos, dr. Szelier András, Szigli István, dr. Turpinszky Miklós, dr. Vas Rezső ,dr. Világosi Gábor, Viniczai Tibor.

V. CIKLUS, 2006. OKTÓBER 1.

Polgármester: Warvasovszky Tihamér. Képviselők: Boldizs Kálmánné, Brájer Éva Mária, dr. Csapó Csilla, dr. Cser-Palkovics András, Cseh István, dr. Csomán István ,Csurgai-Horváth József ,dr. Dienesné Fluck Györgyi, Égi Tamás, Farkas László, Fűrész István, Gál Péter Pál, Gyóni András, Horváth Miklós Csaba, Juhász László, Kálmán Mihály, Knizse Gyula, Kocsis Balázs, Kovács Péter Barnabás, Márton Zoltán, Orosz István, Östör Annamária, Papp József, Pénzes Mihály, Pokrovenszki László, dr. Radics József, Rockenbauer Lajos ,Róth Péter, dr. Szelier András, Szigli István, Vargha Tamás János, Viniczai Tibor. Ciklus közben történt változás: Viniczai Tibor polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester, dr. Banizs Károly, dr. Bezzegi Pál.

VI. CIKLUS, 2010. OKTÓBER 3.

Polgármester: Cser-Palkovics András. Képviselők: dr. Bezzegi Pál, Brájer Éva Mária, dr. Dienesné Fluck Györgyi, Égi Tamás, Farkas László, Fertő László, Földi Zoltán, Gál Péter Pál, Gyóni András, dr. Horváth Miklós Béláné, Horváth Miklós Csaba, Juhász László, dr. Kovács Zsolt, Knizse Gyula, dr. Márton Roland, Mészáros Attila, Östör Annamária, Róth Péter, Szigli István, Viza Attila. Ciklus közben történt változás: Deák Lajosné, dr. Mező Balázs Béla.

VII. CIKLUS, 2014. OKTÓBER 12.

Polgármester: Cser-Palkovics András. Képviselők: Brájer Éva Mária, But Sándor, Csabai Béla, Deák Lajosné, dr. Dienesné Fluck Györgyi, Égi Tamás, Farkas László, Földi Zoltán, dr. Horváth Miklós Béláné, Horváth Miklós Csaba, Horváth-Tancsa Ágnes Izabella, Juhász László, dr. Kovács Béla Sándor, dr. Márton Roland, Mészáros Attila, Molnár Tamás, Östör Annamária, Róth Péter, Szigli István, Viza Attila. Ciklus közben történt változás: Ráczné Földi Judit.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzői 1990-től:
dr. Gartai István vb-titkár az első jegyző kinevezéséig, dr. Mező Béla, Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, dr. Szabó Katalin, dr. Bóka Viktor.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!