Kicsiny horvát halászfalum

Idén nyáron Horvátországban pihentem.Vártam, hisz kimozdulni a megszokott hétköznapokból mindig nagy várakozással tölt el. Pihenésképpen egy kis halászfalut választottam ki Trogir mellett.

Nagyjából hétórás út után érkeztem meg Poljica faluba, ami azért elég nagy. Igaz, csupán egy boltja van. De itt mindent megkaphattam, amire szükségem volt. Még egy skorpiót is első este a konyhában!

Minden hajnalban és estefelé nagy fecskecsapat foglalta el az apartman felett húzódó villanydrótot. De ami meglepő volt, hogy míg többen a medencében lubickoltunk, addig a madarak félelem nélkül köröztek felettünk, s időnként inni csaptak le a vízbe! Úgy tűnik, az idefelé úton tapasztalt nyugalom és békésség rájuk is jellemző. Hajnalban érdemes volt lesétálnom a tengerpartra, mert a delfinek néha beúsztak a kikötőbe, s úgy lubickoltak, játszottak, mint a gyerekek a pancsolóban. S ekkor a frissen sütött pékáru illata keveredett a tenger sós aromájával. A bódéban ínycsiklandozó sütemények kínálták magukat.

De ami meglepő volt, a bódé oldalán a felirat: tes-co! No, nem a híres bevásárlóközpont! Mellette ülve egy helyi nénike vastag, téli zoknit kötött.

Néha bementem Trogirba, hisz azért a turista nem hazudtolja meg magát...vásárol. Baloldalt a kopár hegyek, jobboldalt a kék és zöld gyönyörű árnyalataiban pompázó tenger. Az út mellett a jelző-táblák nagyobbak, mint nálunk, és alacsonyabban vannak elhelyezve. Sokszor hívják fel a figyelmet, vigyázzunk a tűzzel, mert a nyári forróságban egy kis szikra is nagy bajt okozhat!

Mint azt a harmadik napon tapasztaltam, a felhívás nem volt alaptalan. Fekete füst tekergett a Trogir melletti reptér felé. Égett a hegyoldal! De percek alatt motorzúgásra figyeltem fel. Helikopterek és egy repülő kezdte meg az oltást. Hatalmas fémtartályokkal merítették a tengerből a vizet, a repülő lenyíló hasában vitte és oltotta a hegyoldalt. Mire beértem a városba, a füst alábbhagyott, s pár perc múlva nyoma sem volt a fenyegető tűzvésznek. Nem volt félelem, nem volt rettegés az emberek közt sem. Néhányan megálltak megbámulni az oltást, valószínűleg nyaralók voltak, de igazából senki sem figyelt fel a történtekre.

Trogir egy kis ékszerdoboz. Egyik fele szigetre épült, amely egy alig 50 méteres hídon közelíthető meg. Kis olaszos "beütést" fedeztem fel a közlekedésben. A robogósok és gyalogosok úgy közlekednek az úton, mintha nekik lenne elsőbbségük az autósokkal szemben. És az autósok nem dudálnak rájuk, nem kiabálnak ki az ablakon! Megállnak türelmesen!

A város teli van középkori, ókori emlékekkel, épületekkel, várral. Fehér márványon lépkedhet az, aki felfedezi a keskeny utcácskákat és tereket. Nagyon csúszós, vigyázni kell! Az udvarokban hangulatos éttermek, üzletek bújnak meg. Bár a hőség itt eléggé megreked. De itt, ebben a varázslatos, külön világban emberek élnek és laknak. A kötélre teregetett ruhák, az ablakokban pompázó virágok árulkodnak lakóikról. Milyen kiváltság is egy ilyen várban élni! Horvátország ,,kis Velencéje" 1997-től a világörökség része lett.