Krakkó város szalonja a csodás főtér

Krakkó a Visztula partján fekszik, közelében a Kárpátok nyúlványai, de maga a város síkvidék jellegű, csupán a Wawel-domb emelkedik néhány tíz méterre a folyó fölé. 1795-ig Lengyelország fővárosa volt, ma az ország egyetlen városa, mely használhatja címerében a lengyel címert.

A város lüktető szíve, ékszerdoboza a főtér – nevezik szalonjának is –, a középkori Európa legnagyobb tere, mintegy negyvenezer négyzetméter. A 13. században a posztókereskedők a téren kínálták portékáikat, majd tetővel fedett, gótikus, árkádsoros épületet emeltek. Jelenlegi, reneszánsz külsejét a 16. században nyerte el. A gótikus Mária-templomban megcsodálhatjuk Wit Stwosz remekművét, Európa legnagyobb gótikus oltárát. Egyik tornyából minden órában felhangzik a 13. századi tatár támadás emlékét őrző, szaggatott harsonaszóló. A szaggatottság legendája: amikor az ellenség megtámadta a várost, a toronyőr trombitaszóval figyelmeztetett a veszélyre, de közben nyílvessző fúródott a nyakába, s megszakadt ugyan a játék, de hősiesen, sebzetten is folytatta.

Páratlan látvány a palota reneszánsz kerengője, a flamand takácsmesterek által készített faliszőnyegekkel díszített palotatermek sora. A Wawel lábánál lakott a kegyetlen sárkány, melynek a całozerce (egyfalás) nevet adták. Történt ugyanis, hogy Krak király uralkodása idején a domb lábánál lévő barlangban élő rettenetes sárkány békében élt mindaddig, amíg a krakkóiak évente háromszáz ifjú szüzet áldoztak neki. Miután ezt megtagadták, szörnyű pusztítást végzett a vidéken. Krak kihirdette, hogy aki végez a sárkánnyal, annak adja fele királyságát és lánya kezét. Sokan próbálkoztak sikertelenül, végül egy leleményes cipészmester, Skuba birkabőrt töltött meg szurokkal és kénnel, összevarrta, falábakra helyezte, majd a sárkány elé tette, aki egy falásra megette. Szörnyű szomját a Visztula vizével próbálta oltani, addig ivott, amíg nagy robajjal szétrobbant. A király hozzáadta a lányát a cipészhez, aki ezután a sárkány bőréből varrta a cipőket.