Martonvásáron ismét hazavárták az elszármazottakat

A tősgyökeres Foki Gábor hatvankilenc éve Martonvásáron él, felmenői több generációt számlálnak, ősei Németföldről vándoroltak be, s lettek magyarrá a török harcoktól megviselt, elnéptelenedett vidékeken. Utódjuk szerint a lokálpatriotizmus, a kötődés, a ragaszkodás erőt ad az élet során. A Hazaváró ötletét máshonnan vette, de megtetszett neki, s elhatározta, megszervezi a Martonvásárról elszármazottak találkozóját.

Meghívott volt, aki a kisvárosban született, s visszajár, illetve az is, aki nem itt született, de sok évet itt élt, s jó szívvel emlékszik a helyre, a barátokra, a hangulatra. Érdekes és szerencsés kimenetelű hiátus van Foki Gábor életében is, mert 1974-81 között megbetegedett, s a Kékestetőn lakott. A százhalombattai olajfinomítóban dolgozott műszerészként, asztmás lett, s Kékestetőn meggyógyult. Visszatért Martonvásárba, családjával itt építkezett, s elhatározta, többé el nem megy innen. Itt a legjobb!

Tavaly száznál többen, idén éppen száztizenegyen írták alá a Hazaváró találkozó névsorát. Jöttek az ország minden részéből, többen Fejér és a környékbeli megyékből, Budapestről, még Németországból is. A kilencven esztendős Váradi Imréné Klopfer Mária Tárnokon tanított negyven évet, húsz évet igazgatta az iskolát, de mindig hazajárt, s ma is gyakran teszi. A nyolcvannégy éves Szilágyi Gyuláné Lovasi Aranka Julianna tanítónő Debrecenben született, 1959-ben költöztek férjével Martonvásárra, az 1970-es években volt iskola igazgatóhelyettes itt. Az ének-zene oktatás egyik megalapozója volt a varázslatos memóriájú pedagógus. A találkozón felelevenítették a múltat, felidézték a szép pillanatokat.