Belföld

2009.06.23. 04:21

Szocialista kibeszélőshow - majd a fiatalok?

FMH - Kibeszélő, megoldáskereső beszélgetésre hívta Lendvai Ildikó pártelnök az MSZP "fiataljait" hétfőn - tudta meg a Népszabadság; a Magyar Nemzet arról értesült: Szekeres Imre a fiatal szocialisták között igyekszik szövetségeseket találni. A Magyar Hírlap arról ír: elvetik a szocialisták azt a javasaltot, hogy aki eddig a pártlenökség tagja volt, vonuljon háttérbe.

feol.hu

A találkozóra Botka László szegedi polgármester, Hagyó Miklós budapesti főpolgármester-helyettes, Ujhelyi István alelnök, Mesterházy Attila frakcióvezető, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter kapott meghívót - írja a Népszabadság. A lap szerint ott volt még Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Kiss Péter és Szekeres Imre, valamint Puch László és Veres János is.
A Népszabadság közli: a párton belüli legtöbb erőcsoport Botka Lászlóban látja a megfelelő "új arcot", ráadásul őt a Lendvai-Kiss-Szekeres hármas sem utasítaná el. 
A Magyar Nemzet értesülései szerint az MSZP-ben dúló hatalmi harc egyre erősödik, miközben Szekeres Imre elnökhelyettes pártbeli pozíciójának megtartása érdekében a tisztújítást szorgalmazó ifjabb szocialisták között igyekszik mind több szövetséges találni.
A lap szerint több szocialista is elégedetlen a párt jelenlegi irányvonalával, ami egyre erősíti az előrehozott választások esélyét.
A Magyar Hírlap úgy tudja, Szanyi Tibornak azt a javaslatát, mely szerint aki az őszödi beszéd és Gyurcsány leváltása között a pártelnökség tagja volt ne indulhasson párttisztségért, minden szekértábor elveti. Az ok: mind a Botka László nevével fémjelzett fiatal szocialisták, valamint Lendvai, Kiss, Szekeres tagja volt ebben az időszakban a szocialista vezérkarnak.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!