Belföld

2010.05.20. 14:15

Rendőri erősítést kap a Balaton a nyári szezonra

Megerősítik a Balaton közbiztonságát a nyári szezonra. Hét balatoni, egy balatoni vízirendészeti és egy velencei-tavi rendőrkapitányság munkáját akarják összehangolni.

MTI

 A Balaton közbiztonságát az érintett megyék rendőreinek átcsoportosítása mellett három bevetési csoport, 160 rendőrtiszti főiskolás és rendészeti szakközépiskolás, egy helikopter, valamint 5 bűnügyi szakember erősíti majd a nyári szezonban - hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) csütörtöki idénynyitó értekezletén.
A Balaton és a Velencei tó körüli négy megye rendőri erőit összehangolni hivatott BKKB értekezletét követő sajtótájékoztatón Horváth József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója, a BKKB soros elnökeként elmondta, hogy legfőbb feladatuk a tavak biztonságának, közbiztonságának és közrendjének a védelme.
A BKKB június 1-től szeptember 15-ig kéthetente ülésezve összehangolja hét balatoni, egy balatoni vízirendészeti és egy velencei-tavi rendőrkapitányság munkáját. A rendőri jelenlét legfőbb célja, ami már három éve megfogalmazódott, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava, és a két üdülőrégióban élők, valamint az idelátogató turisták biztonságérzete javuljon. Ennek érdekében egyebek közt megerősítik a közterületi szolgálatot, fokozott ellenőrzéseket tartanak, és idegenforgalmi információs centrumokat működtetnek az érintett rendőrkaptányságok. A segítségnyújtást a külföldieknek diáktolmácsok fogják segíteni.
Horváth József szólt arról is, hogy elsőbbséget kapott a tavalyi szezonban kiemelkedő munkát végző balatoni vízirendészet létszámának fejlesztése, és a hajóflottájának rendbetétele. Az idei szezonban 16 különböző nagyságú és adottságú rendőrhajó áll bevetésre készen a Balatonon.
A sajtótájékoztatón - amelyen részt vettek az érintett megyék rendőri vezetői, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője -  elhangzottak szerint a két idegenforgalmi övezetbe a megerősítő erők a főszezonra érkeznek meg. A Balatonnál állomásozó három bevetési csoport 40 főből fog állni, akiknek főként a nagyobb rendezvények biztosításában lesz szerepük. A készenléti rendőrség a lehetőségeihez és az ország egyéb igényeihez mérten biztosít majd lovas rendőröket is a térségbe, és folynak még a tárgyalások arról, hogy a Sziget fesztiválra érkező német rendőrök a Balatonon szolgáljanak tovább egy ideig.
Balázs Árpád, Siófok polgármestere, a rendezvény házigazdája szóvá tette, hogy a balatoni város nem fogadja el a közbiztonság szintjét annak ellenére, hogy tudja, kiemelt erősítést kap. Álláspontja szerint erre a nyárra sem lesz kielégítő rendőri erő, ami garantálná Siófok közbiztonságát. Az alapvető probléma szerinte az, hogy hiányos a helyi rendőri állomány, így csak ezt pótolja az erősítés. Ez pedig így nem jelenthet elegendő erőt a lakosságszám olykor hatszorosát is meghaladó turistatömeg kezeléséhez és biztonságának garantálásához - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!