Belföld

2010.11.19. 17:43

Közös nyilatkozatot fogadott el két MSZP-platform

Közös nyilatkozatot fogadott el az MSZP Baloldali Tömörülés platformja és a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért platformja a párt jövő szombati tiltakozó nagygyűlése kapcsán.

MTI

A Kiss Péter és Hiller István által aláírt dokumentum rögzíti: november 27-e kiindulópontja kell legyen "a Fidesz-világ" alternatívája kiépítésének.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozat konkrét feladatokat fogalmaz meg: a többi között foglalkoznának az új társadalmi problémákra adható baloldali válasz kialakításával, az interaktivitás és a kommunikáció modern eszközeinek használatával, és megszólítanák a kiszolgáltatottsággal most szembesülő társadalmi csoportokat. A két platform ezekre a kérdésekre készíti el a maga válaszjavaslatát, és kéri a közös gondolkodást a többi műhelytől is.
Közlésük szerint az MSZP-re nagy felelősség hárul a "Fidesz-világ" alternatívájának megteremtésében, de ez a cél csak akkor érhető el, ha a párton belül elvégzik a megújulással együtt járó valamennyi feladatot, és a lehetséges más baloldali, liberális, konzervatív demokrata társadalmi és politikai partnerek felé is nyitottsággal rendelkeznek. "Magyarországnak szüksége van az erős demokratikus ellenzékre, s ennek élesztője csakis az MSZP lehet" - olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták, azért is szükség van az MSZP megújítására, kinyitására, mert csak egy erős, hiteles ellenzék állhat ellen a Fidesznek, védheti meg a demokráciát és az egyszerű emberek érdekeit.
A párt a politikai ellenfél démonizálása helyett az értelmes kritikát alkalmazná, és a konszenzusra törekedne a legvégsőkig a folyamatos konfrontáció és kirekesztés helyett - közölték.
"Az MSZP nem a Fidesz baloldali tükörképe" - szögezték le hozzátéve, nem az "egy a tábor egy a zászló" elven alakítja kapcsolatait, hanem a különböző irányzatoknak és véleményeknek kell teret kapniuk, az egység megteremtése pedig a kollektív vezetés feladata. Az ily módon kialakított egység megőrzésében támogatjuk az MSZP erőfeszítését, amelynek eredményeképpen "az MSZP néppártként az ország egészének fogalmaz meg választ és programot a nemzet előrehaladása, fejlődése érdekében".
Kitértek arra is, hogy a két platform mélyen elkötelezett a személyes szabadság (vallásgyakorlás, orvosválasztás, iskolaválasztás, identitásválasztás, stb.) kérdéseiben is.
A nyilatkozatot Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés Platform elnöke és Hiller István, a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform társelnöke írta alá. Ez utóbbi platform elnöke Vitányi Iván volt, aki már a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció elnevezésű platform tagja. Az MSZP alapszabálya szerint egy ember csak egy platformnak lehet tagja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!