Belföld

2011.04.13. 14:58

Honvédszakszervezet: a korkedvezményes nyugdíj nem törölhető el

Nem törölhető el a korkedvezményes nyugdíj - hangoztatta Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke szerdán a Parlament előtti Kossuth téren tartott figyelemfelkeltő demonstráción, amelyen mintegy ötvenen vettek részt.

MTI

A rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek hét elején kezdődött akciósorozatával az érdekvédők egyebek mellett egy valódi életpályamodell kialakítását, valamint illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését szeretnék elérni.
Czövek János a katonák hivatásának, jogainak védelmében tartott tüntetésen elmondta: a katonák az elmúlt években nem kaptak illetményemelést, miközben a reálbérek 35-40 százalékkal csökkentek. A honvédek egyre jobban eladósodnak, segélyekre szorulnak, ezért 2012-ben már nem kerülhető meg az illetményemelés - fűzte hozzá.
A szolgálati nyugdíj megszüntetésének tervével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 12 ezer tagot számláló Hosz szerint a korkedvezményes nyugdíj az utolsó olyan kedvezmény, ami vonzó lehet a katonai pályára jelentkezőknek.
 "A kedvezményes nyugdíj azonban nem törölhető el" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. "Hatvanöt évesen már egyetlen katona sem vezényelhető például külföldre vagy árvízvédelemre" - fűzte hozzá.
Czövek János szerint a katonákat rengeteg olyan korlátozás éri, amiért cserébe joggal küzdenek megszerzett kedvezményeikért. Egyébként - tette hozzá - mára lényegesen szűkült ezen kedvezmények köre, miközben nőtt a követelmények száma és szigorodtak például az alkotmányos korlátozások.
Az elnök közlése szerint azt szeretnék elérni, hogy üljenek velük tárgyalóasztalhoz a kormány illetékesei, például az új közszolgálati pályamodell és a szolgálati nyugdíj ügyében.
A demonstráción több levél között felolvasták az Afganisztánban szolgáló katonák támogató sorait is. Ebben a levelet aláró harminc katona arról biztosította a szakszervezetet, hogy kiállnak céljaik mellett.
A tüntetésen kiállítottak ezer műanyagkatonát, alájuk egy molinóra azt írták: "Ezek a katonák nem kérnek enni és nem mennek nyugdíjba".
A megmozduláson, amelyen felszólalt Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, a Hosz mellett jelen voltak más honvédségi szakszervezetek, például a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) és a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) képviselői.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!