Belföld

2012.03.20. 09:39

Szent-Györgyi Albert-konferencia: 9 Nobel-díjas kutatót várnak

Csütörtökön kezdődik Szegeden a Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából szervezett nagyszabású konferencia, amelyre kilenc Nobel-díjjal kitüntetett kutatót is várnak.

MTI

Könnyen előfordulhat azonban, hogy a tudományos élet meghatározó szereplőinek találkozóján a következő Nobel-díjas is jelen lesz - vélekedtek a rendezvény szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
"Az, hogy Magyarország, Szeged és a Szegedi Tudományegyetem közel ezerfős tudományos konferenciának ad otthont, önmagában is óriási dolog. Az, hogy a meghívását egyszerre kilenc Nobel-díjas is elfogadta, a hazánkban zajló kutatómunka szempontjából felbecsülhetetlen jelentőséggel bír, és komoly lehetőségeket hordoz magában" - mondta Varró András, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese. Mint hozzátette, a szekcióüléseken a Nobel-díjjal kitüntetett kutatókéhoz hasonló jelentőségű eredményekről egyeztetnek a világ minden pontjáról érkező résztvevők. Közöttük a szervezők óvatos becslése szerint legalább 10-15 olyan nemzetközi rangú kutató is jelen lesz, aki bármikor megkaphatja a Nobel-díjat.
Magyarországon jelen pillanatban is dolgoznak olyan vezető kutatók, akik eredményeikkel megérdemelnék a legrangosabb elismerést. Sikerüket támogathatja, hogy a tudománytörténeti jelentőségű esemény az országra irányítja a nemzetközi tudományos élet figyelmét - fejtette ki Hegyi Péter, a konferencia főtitkára.
A több szempontból is a "legek konferenciájának" nevezhető esemény szervezői a tudományos eredmények megvitatása mellett a jövő tudósaira is gondoltak. 
"A konferencia remek alkalom arra, hogy a felnövekvő generáció érdeklődését is felkeltsük a tudományos pálya iránt. Többek között ebből a megfontolásból kezdtük el szervezni a Fiatalok Fórumát" - közölte Végh Ágnes, a program ötletgazdája, az SZTE Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanára. 
A konferencia legnagyobb nyilvánosság előtt zajló programjának keretében 27 kiválasztott - Kiskunfélegyházáról, Kiskunhalasról, Makóról, Orosházáról, Szegedről és Zentáról is érkező - fiatal fogja bemutatni a Nobel-díjas kutatókat. A Fiatalok Fórumát több mint 600 középiskolás és további meghívott vendégek kísérheti majd figyelemmel. Ezt követően igazi interjúhelyzetben, az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket tehetik fel a Nobel-díjas kutatóknak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!