2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására, az alkalmazotti jogviszonyok rendezésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére.
Két hete vált csak elérhetővé a munkahelyi képzésekre fenntartott több mint 30 milliárd forint, de a kis cégek lényegében máris kimerítették a keretüket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégiát, amelynek célja, hogy a következő hét évben megtanuljunk biztosabban és tudatosabban bánni a pénzügyeinkkel.