Az őszi ültetési program már javában zajlik, 19 megyében, 514 településen összesen 14 ezer fát helyeznek a földbe a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek.
– Példaértékű az öt település együttműködése – mondta lapunknak Orbán József, a Nádasd nevű települések közalapítványának elnöke. – Találkozóink barátságról és kölcsönös megbecsülésről, történelmi és kulturális értékeink ápolásáról, egymás megismeréséről
A Nádasd nevű települések 23. találkozóját Borsodnádasd, Csallóköznádasd, Mecseknádasd, Nádasd és Nádasdladány részvételével szombattól hétfőig rendezik meg a Fejér megyei településen.
A Fejér Megyei Önkormányzat által működtetett Megyei Pénzügyi Keret Közgyűlése minden évben pályázatot ír ki Fejér megye települései számára kötelező feladataik ellátásához, pályázatok megvalósításához szükséges támogatás biztosítása céljából. Idén a közg
Az önkormányzat a környezeti és energiahatékonysági operatív program pályázatán 177,4 millió forint támogatást nyert két településrészén az ivóvízellátás biztonságának javítására.
A kis kastélykápolna patinás belső hajója adott helyet a térségfejlesztésről tartott kerekasztal beszélgetésnek vasárnap. A Vál-völgye településeinek polgármesterei és országygyűlési képviselője foglalták össze a terveket.