2009.06.07. 16:55
Építőipari Nívódíj: a Kossuth udvari órajáték épülete nyert
Székesfehérvár - Hatalmas érdeklődés övezte az idei építők napját. A rendezvényen, ahol először lehetett hivatalosan hozzájutni az ARÉV történetét feldolgozó könyvhöz, átadták az idei építőipari nívódíjakat.
Az építők napján imár harmadik alkalommal adták át az Építőipari Nívódíjakat. is. Az elismerést idén a Kossuth udvarban lévő órajáték épülete kapta.
A Kossuth udvar órajátékának épülete kapta az idei nívódíjat
A díjat 2007-ben a Régió Háza (Technika Háza), a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, széles-szalag hengermű csarnok épülete (ALCOA-KÖFÉM), Gugásvölgyi u. 5. sz. alatti lakóépület és a Budai u. 113. sz. alatt épült református templom, 2008-ban pedig a Szent Donát-kápolna, a Táncház, az ARÉV Sportcsarnok, a Kossuth u. 9-11. sz. alatti társasház és az evangélikus közösségi ház képviselői vehették át.
A szakmunkásoknak országos szárazépítő versenyt rendeztek Fotó: Nagy Norbert
Az építők napja egyik fő célja, hogy közelebb vigyék az építőipari vállalkozókat az iskola diákjaihoz, hiszen az iskola nekik és nem magának képezi a diákokat. Ennek megfelelően idén is itt rendezték meg a Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szakmunkások számára meghirdetett országos szárazépítő versenyét.