Bájos-varázslatos báli viselet

Alig búcsúztattuk el az óévet, máris itt a báli szezon. Farsang idején egészen február végéig szinte minden hétvégén lesz bál. Előbb a vigasságcsinálók, majd a mérnökök, vállalkozók, orvosok, Valentin-napot ünneplők báloznak. Ahogyan tartanak a szalagavató bálok is, mely sokak életében az első és egyetlen bál.

Fejér Megyei Hírlap

 Vízkereszttől február végéig tart a báli szezon, s a székesfehérvári művelődési házak mindegyikébe jut egy nívós esemény. Elegáns ruhák, etikett. De vajon vannak még első bálozók? Annyi bizonyos, mára másként gondolunk a báli szezonra, mint nagyanyáink idején. Ma már van, akinek a bál, amolyan üzleti vacsora, ahol kötelező a megjelenés, s van, akinek csupán életében egyszer adatik meg. A bál jó alkalom arra, hogy a hölgyek elengedjék fantáziájukat, s valami igazán különleges, szép ruhába öltözzenek.    Természetesen nem csak a tökéletes alakú nőknek adatott meg, hogy elismerő tekintetek célpontjai legyenek, hiszen néhány apró trükkel  bárki elkápráztathatja a bálozókat. S hogy melyik testalkathoz mi illik? Kulcsár Viktória divattervező szerint a soványak világos színeket, a molettebbek pedig sötétebbeket viseljenek, mert az árnyalatok optikailag "tuningolnak" illetve slankítanak. Ezen kívül formában-fazonban is általánosan úgy lehet csalni, hogy a kerek formákat hosszúkás-egyenes ívekkel: például függőleges csíkos mintával, vagy rakott megoldásokkal lehet lefaragni, illetve a túlságosan lapos idomokat rakásokkal, fodrokkal, szőrmével és intenzív bátor mintákkal és színekkel lehet kiemelni, dúsítani.
Ezeken az apróbb trükkökön kívül Viktória szerint a lényeg, hogy mindenki bátran tegye hangsúlyossá az "értékeit" - lábát, dekoltázsát, karját, ami éppen a legimpozánsabb: egy ilyen merész "bájjal" rögtön elterelhetjük a figyelmet a problémásabb testrészeinkről.
A bálra készülő hölgyeknek Viktória a fazonok között is segít kiigazodni: a fűzőszabású felsőrészt ajánlja, amely még mindig megunhatatlan, és általában bármivel jól kombinálható, soványnak és molettebbnek is tud előnyös és csinos lenni, a kétrészes viseletekkel szemben szerinte népszerűbbek az egyrészes koktél vagy kartonruhák, egyszerű szabással és vonalvezetéssel, intenzívebb színnel vagy feltűnő mintával feldobva azok puritánságát. Fazonban ismét népszerű a rakás, akár ruha, akár szoknya esetén. Anyagokban a ropogós taft helyett egyre inkább a lágyabb esésű anyagok kerülnek reflektorfénybe, de kiegészítőként még mindig praktikus és látványos az organza és a tüll!
Természetesen a kiegészítőkön is sok múlik. Ékszerekben egyre bővebb a választék, és bátran lehet a nagy színes bizsukat választani, ezek nagyon jól fel tudnak dobni akár egy egyszerű „kis fekete” viseletet is, és persze a cipő és a táska harmóniájára is törekedni kell, az teheti igazán elegáns keretbe a ruhánkat, hogy teljes legyen az összkép.
S hogy milyen pompába bújnak majd a fehérvári hölgyek? Az idei első bálok egyikén, a január 23-án, a Táncházban rendezendő Vigasságcsinálók Bálján kiderül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!