Hétköznapi áldozatvállalások a gyermekotthonban

Panni, Gombásné Gáncs Anna 1977-ben  került a velencei gyermekotthonba, akkoriban  épült az új, a jelenlegi épület. Addig külön voltak a lányok, később az állam megvette a Beck-kastélyt, ott helyezték el a fiúkat.

- Az új épületbe abban az évben hozták át a gyerekeket - meséli Panni, Kvak Zoltánné,  Lévai Ferencné és Böszörményi Ernőné Mariann  gondozónők  társaságában,   miközben a folyosón, a szobákban zajlik az otthon mindennapos, délután hat óra körüli élete. Régebben óvodások is éltek a falak közt - azóta felnőttek, elkerültek innen, most a legkisebb gyermekük 12  év körüli, a nagyok akár 23 éves korukig is bent maradhatnak. Beszélgetőtársaim mindnyájan családosok, van, akinek már három  unoka is kopogtat az ajtaján. Saját családjuk mellé vállalták a mások gyermekeit,  gondozásukat, tanításukat, nevelésüket, és azt, hogy szeretettel egyengetik az útjukat.  Az otthonbeli gyerekek ugyanolyan szeretetéhesek, mint azok, akiket édesanyjuk, édesapjuk dédelget odahaza.
- Ezt alig lehet szavakba foglalni!  - Panni szeme könnybe lábad,  miközben keresi a szavakat. - Visszajönnek, telefonálnak,  segítséget kérnek azok, akik már kirepültek az otthonból.
- Nagyon hiányzunk nekik - teszi hozzá Kvak Zoltánné.  - Az a gyerek, aki kiskora óta itt nőtt fel, az szeretne a környékben letelepedni, kötődik hozzánk. 
- Van, aki  sokszor sajnos  visszakerül a régi környezetébe, a családba, amelyikből kiemelték. Amíg tart a megtakarított családi pótlékából, addig kell a gyerek, de utána mégiscsak ide húzódik vissza. Itt van a biztos háttér, nálunk biztonságban érzi magát.

Mesélnek egy kislányról, aki a barátjával együtt itt végzett,  mindketten visszajárnak. Mariann segített  nekik albérletet keresni, berendezkedni, most éppen főzni tanulnak. A pénzbeosztásról is próbál jó tanácsokat adni. Vannak, akik saját családjukhoz is hazaviszik a gyerekeket, főleg a kisebbeket.   A nagyoknak van kimenőjük, de mindig tudják, hol, merre járnak. Azelőtt Videotonos, Ikaruszos brigádok tagjai szerveztek kirándulást nekik, vitték haza, magukhoz a kicsiket.  A baracskai Hasap József hosszú esztendők óta -  nem  szociális  munkásként, hanem gondoskodó  nagybácsiként -  viszi vasárnaponként kirándulni a gyerekeket, a testvéreikhez, a szüleikhez utaztatja őket, a nyáron táborozni is voltak. A problémás gyerekekkel   nem könnyű az életük, megbirkóznak velük.
- Mi tagadás, szoktunk velük veszekedni is, mint egy családban. Leszidjuk őket, ha rendetlenek, ha nem tanulnak becsülettel. A büntetés az nem működik, de sokat beszélgetünk. Kitartóan sportolnak, futnak a tó körül, nagyon otthon vannak a neten.  Vannak köztük igazi egyéniségek, mint a Misi,  aki gyönyörűen, ügyesen, kitartóan  énekel, miközben van szakmája,  dolgozik is.
A gondozónők mindegyike szereti a munkáját.
- Kellenek hozzá erős idegek, hatalmas türelem -  mondják szinte egyszerre, és hozzáteszik, nem feltétlen fizikailag fáradnak el, hanem szellemileg. Némelyikük tanult gyógypedagógiát, szociológiát,  gyermekvédelmet, de mindegyikük  részt vett a gyermekfelügyelő képzésen, okj-s bizonyítványt kaptak.  

A pénteki, megyeházi ünnepségen ott voltak ketten Velencéről, meghatódva vették át az elnöki dicséretet és a virágcsokrot. Valószínűleg a szociális munka napja lehet az egyetlen alkalom, amikor kicsit többet beszélünk, hallunk a fejlesztő pedagógusok, a gondozónők, az utcai szociális munkások éjszakai túráiról, a fogyatékos embereket ápoló-gondozó  elhivatott emberek áldozatvállalásáról. Az anyagi megbecsülésükről egyikük sem szólt, talán nem gondolták méltónak az ünnephez. Közalkalmazotti bért kapnak, amelyhez  társulhatnak a pótlékok. Nem élnek fényesen belőle,  munkájukat mégis becsülettel ellátják.     

Besötétedett. A tanításnak vége, az otthon folyosóján néhányan a  tévé előtt ülnek, egy lányka mérgelődik. Végzett a fürdéssel, maga köré tekert törülközővel mezítlábazik a kövön, és morog. Nem tud a fotóra kerülni, csak nem fogja égetni magát törülközőben. A tanári szobában egy másik telefonál. Valószínűleg nem kap jó hírt a vonal másik végéről, lehangoltan válaszolgat, de nem rövidíti meg a beszélgetést, bizonyára fontos a számára a másik, a  hívó vagy a felhívott. Szomorúan köszön el. A lányok közben szakkörre készülődnek, esténként ki sétálni, ki futni megy, mások a kiskonyhába, hogy a gondozókkal együtt, felügyelettel főzicskézzenek, palacsintát süssenek. Egy másik lányka elköszön,  várja a párja. Az otthonban gyakori vendég a szerelem, vannak köztük kitartó párok, akik nem mutatnak rossz példát  a társaiknak, inkább a  hűséget példázzák. Vita is van, de elintézik, úgy, ahogy a családokban szokás, néha hangosabban, máskor nyugodtabb légkörben. A diákotthonban mintha együtt lenne a család...