Egy másik élet, ajándékba

Koncz Antal volt a második magyar újszíves, őt 1992. január 19-én,  mindössze két héttel operálták később, mint az első ilyen műtéttel megmentett  beteget, Schwarcz Sándort. Mindketten ott voltak tegnap a fővárosban, a városmajori  klinikán, ahol egykor új életet kaptak. 
Manapság  a betegek 90 százaléka  túléli a szívtranszplantációt, 85 százalékos az egyévi,   70-75 százalékos az ötévi túlélési esély. Hazánkban egy esztendőben nagyjából 20-25 szívátültetést végeznek. Mi a két évtizedes túlélés titka? Koncz Antal szerencsés, nem lelkizi túl magát, képes  örülni minden apróságnak. Mostanában  például annak is, hogy néha olyan az idő, mintha  tavasz volna.

Harmincéves volt, amikor fát vágott havas esőben. Megfázott, s a szövődmény ráhúzódott a szívizomra. Múltak az évek, s egyre gyöngébb lett. Gyakran kellett megállnia, hogy pihenjen, pedig erre korábban nem nagyon volt példa. Egy idő után elkerülhetetlenül megcsóválták a fejüket az orvosok  a Városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinikán. Azt mondták, ha nem találnak donort és nem lesz műtét, fél, vagy  legfeljebb egy éve van hátra az életből.  Még abban az évben riasztották, de a donor nem volt jó, a szív túl kicsinek bizonyult, ezért az utolsó pillanatban lefújták az operációt. 
Aztán eljött 1992. január 19., és Koncz Antal azóta egy évben kétszer ünnepli a születésnapját. Tudja, hogy mit kapott az élettől (hit  kérdése, hogy Istentől, vagy az orvosoktól), s minden percével igyekszik megbecsülni a nagy  ajándékot. Azóta másként néz önmagára és szeretteire, a barátokra, mindazokra, akik őt féltő gondoskodással körülveszik, vagy csak gondolnak rá.

Nem vezetett könnyű út a szívátültetés felé az orvostudomány számára. Az első szívvarratot  1896-ban végezték el, majd a két világháború sok-sok sebesültje némi rutinhoz juttatta a sebészeket, akik eleinte amolyan lesz, ami lesz alapon próbáltak segíteni azokon, akiknek a szíve megsérült. Aztán előbb egy majom szívét ültették emberbe, aki 90 percig maradt életben, majd a világ első szívátültetését a dél-afrikai Christian Barnard hajtotta végre 1967. december 3-án: az 53 éves páciens 18 nappal később tüdőgyulladásban meghalt. Világszerte szenzációként kezelték orvosi körökben ezeket az eseteket, aztán egyre több helyen leállították az ilyen programokat, amíg nem sikerült megfelelő  választ  találni a legfontosabb kérdésekre.   A szívsebészet két nagy kockázata  a keringés megszakítását követő  agykárosodás, illetve a szervkilökődés ellen alkalmazott gyógyszeres kezelés immunromboló hatása. Mindezekkel a problémákkal  húsz éve aztán sikeresen megbirkóztak a magyar szívsebészek,  elsőként Szabó Zoltán professzor, majd a Koncz Antalt operáló Bodor Elek. 

Nem a műtét technikája a nehéz, hanem a kilökődés megakadályozása. Lényegében be kell csapni a szervezet védekezőrendszerét, s a betegségekkel szembeni alapvető immunitást lehet csak megőrizni. A legfontosabb, hogy a beteg tudja percenként újrakezdeni az életét: ha erre képes, nyert ügye van. A bizonytalanságot nem azok bírják jobban, akik fizikailag erősebbek, hanem azok, akik lelkileg épek. Koncz Antal szerencsére ilyen alkatú ember.