2019.02.06. 07:56
Így jár étterembe a magyar
Cukrászdát látogatunk a legszívesebben, de vendéglőbe is viszonylag gyakran megyünk – itt viszont fontos szempont az ár.
Forrás: Shutterstock
A magyarországi lakosság étterembe járási szokásait vizsgálta az ország első Gasztro Körképe.
A Dining Guide gasztronómiai platform megbízásából, az Ipsos Kutatóintézet által készített, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a mintegy 8 millió fős felnőtt magyarországi lakosság 41 százaléka legalább félévente, 13 százaléka pedig havi szinten jár étterembe. Ők elsősorban a 40 év alatti, legalább érettségivel rendelkező városi lakosságot képviselik. A 25-60 éves budapestiek körében ezek az arányok magasabbak, 56 és 16 százalék.
Legmagasabb arányban cukrászdába, kávézóba, fagyizóba járnak a magyarok (70 százalék). Saját bevallásuk szerint éttermekben a magyarok 65 százaléka, gyorséttermekben 54 százaléka fordul meg valamilyen rendszerességgel.
A gasztronómia iránt a felnőtt magyar lakosság 45 százaléka mutat valamilyen szintű érdeklődést.
Különösen igaz ez a nőkre, akik körében 63 százalék fejezte ki vonzalmát a téma iránt, míg a férfiak csupán negyedének köti le figyelmét ez a terület.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/AH2aGbZGA_p7zexWHwq5X0gfdBXy2S3m-bC6lMCtljM/fill/5376/3648/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5OGIwYzk0ZDJlNzRlM2E5ZWE3ODNiN2M0YzI3Njk5.jpg)
A gasztrotémák iránti érdeklődés nem függ erősen össze az éttermek világában való jártassággal. Elmondható, hogy még egy gasztrotémák iránt nyitottabb ember sem rendelkezik feltétlenül pontosabb ismeretekkel a magyar Michelin-csillagos éttermek számáról, a séfek személyéről.
Kevesen vonják kétségbe a fine dining éttermek magas minőségét és exkluzív jellegét,
de sokan gondolják úgy, hogy kis adagokat kínálnak magas áron, amivel nem lehet jóllakni.
Az ár a legmeghatározóbb tényező az étteremlátogatók körében. A többség inkább költ többször kevesebbet, mint egyszer nagyobb összeget. A magyarok személyenként átlagosan legfeljebb 8800 forintot költenének saját fogyasztásukra.
A kutatás alapján Michelin-csillagos étterembe a magyarok 5 százaléka tervez a közeljövőben ellátogatni.
Borítókép: illusztráció