2023.08.02. 12:19
Shane Tusup fülig szerelmes, és állítja, hogy sokan félreértik
A volt úszóedző még soha nem érzett olyan szerelmet, mint amit Nagy Viktória Zoé oldalán megtapasztalt.
Forrás: Ripost
Fotó: Szabolcs László
Ez pedig nem véletlen, hiszen tökéletesen kiegészítik egymást, sok mindenben hasonlítanak, és a közös érdeklődési kör, valamint értékrendszer is mind erősebbé teszi kettejük kötelékét. Nemrégiben Erdélyben jártak Shane elfoglaltságai miatt, de loptak maguknak néhány szabad órát, amikor nemcsak romantikáztak, de meséltek is egymásról a hot! magazinnak.
Szereti, ha vele megyek, mert én más szemüvegen keresztül nézem őt. Kíváncsi a véleményemre, és ez nekem is jólesik. A mostani előadása azért tetszett annyira, mert a beszélgetőtársa, Bedő Imre (A Férfiak Klubja alapítója – a szerk.) elgondolkodtató kérdéseket tett fel Shane-nek arról, hogy miért tartják őt megosztó személyiségnek, miért láthatják agresszívnak a viselkedését. A párom pedig élőben magyarázhatta el, hogy az izgalom extázisát, amelyet akár a medence szélén élt meg, sokan félreértik. A közönségnek lehetősége volt megismerni őt, hogy mi hajtja, rengeteg pozitív visszajelzést kapott
– kezdte Viktória.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/08/okbxVjvT5CpV_-hcetn6dV0NLFKRZyj3qf6cPKEmklk/fit/889/1200/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYTRlNTE4ZTFjMTRiOGViYmUwMjIyYzRmYTA2ZDUw.jpg)
A fiatal sportoló állítja, hogy az edzőteremben nem párként működnek együtt.
Hiszünk a kommunikációban, megvitatjuk, ha negatív energiák értek aznap, vagy valami nem jól sikerült. Egymás „töltői” vagyunk és egymás legjobb barátai is! Még nem volt olyan vitánk, amit nem tudtunk megbeszélni. A munkában koncentrálunk, de ha hazamegyünk, Shane érzelmes és romantikus oldala is előjön, amit nagyon szeretek benne
– sorolta a lány.
"Napról napra mélyebb, egyszerűen fantasztikus a kapcsolatunk. Motiváljuk egymást, és amikor csak tehetjük, élvezzük az együtt töltött pillanatokat és a kutyusaink társaságát. Viki édesanyja is gyakori vendég nálunk" - árulta el Shane.
Shane korábban többször is járt már Erdélyben. Az amerikai üzletembert lenyűgözi a hely varázsa és a történelmi emlékek. Hogy mit mondott a magyarokról és a kemény munkáról, kiderül a Ripost cikkéből.
Bulvár-celeb
- A mesterséges intelligencia elemezte a jövőt és nagyon ijesztő, amit megállapított
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak