2024.01.19. 22:05
Ismét ezzel a Nagy Ő versenyzővel látták együtt Jákob Zolit
Nagyon úgy tűnik, hogy van köztük valami.
Fotó: Jákob Zoli / Bors
Nem mindennapi helyzetben lepte meg a Nagy Ő egyik versenyzőjét, Péntek-Gyulai Virágot Jákob Zoli, a legutóbbi Nagy Ő.
Jákob Zoli a műsorban Bettit választotta, de vele végül mégsem jött össze a boldogság. Ezután Virág újra bepróbálkozott Zolinál, ám a milliárdos még nem állt készen egy kapcsolatra.
Most viszont úgy tűnik, valami mégis megváltozott, ugyanis Virág és Zoli az alábbi felvétel szerint igencsak bizalmas kapcsolatban vannak - írja az Origo.
A videóban az látható, ahogy Virágot, aki éppen a műszempillásnál ül, egyszer csak meglepi Zoli úgy, hogy helyet cserél a kozmetikussal, majd a nő legnagyobb meglepetésére megkérdezi tőle, hogy milyen lett a szempillája.
Ezután egy puszi is elcsattan és Zoli Virág kezét is megfogja - a felvétel pedig azzal zárul, hogy Virág egy gyümölcstálról eteti Zolit.
Bár az üzletember a Borsnak azt mondta, néhány versenyzővel azóta is tartja a kapcsolatot, és Virág is csak barátságot emlegetett, amikor a lap megkérdezte, a bizalmas kapcsolatot le sem tagadhatnák.
Bulvár-celeb
- A mesterséges intelligencia elemezte a jövőt és nagyon ijesztő, amit megállapított
- Ilyen megható sorokat csak egy anya tud írni: nagykorú lett Liptai Claudia lánya
- Csodálatos vörös égboltot láthat szerda este egy különleges együttállás miatt
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak