Krimi

3 órája

Elraboltak egy kislányt Ózdon, 16 millió forintot követeltek érte a szüleitől

Fényes nappal, az iskolából hazamenet rabolták el a kislányt.

MW

illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Roman Chazov

Fényes nappal, az iskolából hazafelé menet rabolták el a 8 éves Horogh Tímeát, az  Ózdi Vas és Acél Gyár  igazgatójának kislányát. 
Miután a gyermek nem érkezett haza, a szülők értesítették a rendőrséget - olvasható a BRFK közösségi oldalán.

A rendőrség eltűnésben nyomozott mindaddig, amíg nem jelentkezett egy férfi, aki telefonon közölte az édesapával, hogy náluk van a lánya, és csak 16 millió forintért hajlandóak visszaadni. 

Nagy erővel kezdődött meg a nyomozás; nemcsak a város, hanem az egész megye sőt az ország rendőrei kutattak a kislány után.  A kitartó munkának köszönhetően a nyomozók 48 óra alatt kiderítették hogy a gyermekrablók pontosan hol tartják fogva kislányt. Ezután a különleges alakulat munkatársai rajtaütöttek a berekfürdői hétvégi házon, és sértetlenül kihozták a gyermeket. A három emberrablót elfogták.
A három férfi részletes beismerő vallomás tett Elmondásuk szerint pénzszűkébe kerültek ezért döntöttek a gyermek elrablása mellett. Az egyik  gyermekrablónak ugyanolyan korú kislánya volt mint az elrabolt Horogh Tímea. 

Horog Lajos akkori körülmények között módos embernek számított. Ezért rabolták el az ő kislányát a férfiak. A nyomozást egy legendás rendőr, Ignácz István vezette. 

Részlet a rendőr visszaemlékezéséből: 
“Egy szép májusi napon,  pontosan 1995. május 29-én délután négykor érkezett a bejelentés a főügyeletre,  hogy a vezérigazgató 8 éves kislányát elrabolták és váltságdíjat követelnek. Ennek az ügynek a megoldásában nemcsak a megyei, hanem az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai is sokat segítettek. Egyébként már akkor rendelkezésre állt profi túsztárgyaló. Visszatérve a konkrét esetre a mi elkövetünk szépen felkészültek, és megtervezték a dolgot. Már napokkal korábban figyelték a kislány mozgását és azt gondolták,  hogy iskolából hazajövet fogják elrabolni. Kifigyelték, hogy nem jöttek a gyerekért, aki ezért gyalog sétált hazafelé. Kocsival követték, megálltak mellette, próbálták rávenni, hogy szálljon be az autóba. Mivel erre a gyermek nem volt hajlandó, befogták a száját, és erőszakkal az autóba tették.  Elhajtottak, azonban félúton lerobbantak.  Ekkor kezdtek el pánikolni és telefonálgatni. 

Tímea, egy korabeli újság fotóján
Forrás: Facebook

A céljuk az volt hogy Berekfürdőre egy előre kibérelt házba vigyék a kislányt, ahol addig terveztek maradni, amíg meg nem szerzik a pénzt. Szóval lerobbantak és hívták a társukat, aki egyébként az egészet kitalálta. A férfi egy másik autóval odament,  a gyermeket átültették és Berekfürdőre vitték. Az első telefonhívás a berekfürdői házból  jött. Ekkor már bizonyossá vált, hogy a kislány megvan, azt is tudtuk, életben van, mert pénzt követeltek érte.
A bázisunkat a családnál alakítottuk ki, folyamatosan csörögtek a telefonok. 

A szülők érthetően nagyon nehezen viselték a dolgot, az édesanya gyakorlatok igaz egyfolytában zokogott,  az édesapa jobban tartotta magát. A nyomozás több szálon futott, aztán az az autó (egy Wartburg) hozott eredményt, amit szemtanúk láttak. Ebben vitték a gyermeket. Nem csak nyílt eljárásban nyomoztunk, aminek segítségével sikerült behatárolnunk, hogy hol lehet a gyermek és az elrablói. Egyszer beszéltünk is a kis Timivel. A kislány  egyébként nem kommunikált az elrablóival, nem fogadott el tőlük semmit. Nem evett és nem ivott. Egy bizonyos idő után már nem tudtak mit kezdeni a szüleit követelő síró gyerekkel.Folyamatosan őrizték,  1 percre sem hagyták magára. Addigra már pontosan tudtuk hol vannak, és a bevetési csoport körbe is vette a nyaralót. A kommandósok pedig lerohanták őket, a kislányt sérülésmentesen kihozták, az elkövetőket pedig elfogták.  
A gyanúsítottak azt mondták, hogy súlyos  adósságaik, kilátástalan helyzetük vezetett a rabláshoz. Az biztos, - ezt a nyomozás is alátámasztotta  - hogy semmilyen körülmények között nem szerepelt a terveik között a gyermek bántalmazása. 

Részlet az egyik gyanúsított vallomásából:
“T. Zoltán március 4-én szabadult a börtönből az egyik szombati napon találkoztam vele a piacon és arról beszélgettünk, hogy nincs pénzünk. Ekkor azt mondta, hogy tud egy pénzszerzési lehetőséget, amiből 5 millió forintunk  lehetne fejenként, ha hárman megcsinálnánk a dolgot. Ekkor még nem közölt semmi konkrétat, de kb. két hét múlva az újabb találkozásunkkor azt mondta, hogy el kéne rabolni a Horogh lányát.
Ha jól emlékszem vagy három alkalommal próbálkoztunk az iskolánál, de mindig jött valaki a kislányért.
Végül hétfőn fél 4-kor kimentünk az iskolához. Ekkor Horogh Lajos nem jött a kislányáért. Az iskola előtt vártuk a gyereket, aki először az osztálytársaival, majd gyalog, egyedül sétált hazafelé. Megszólítottuk, önként nem akart velünk jönni, ezért az öcsém a hátsó ülésre tuszkolta. 
A kislány sírt és kérdezte, hova visszük. Haza akart menni.  
Nyomozó kérdésére: a cselekmény végrehajtását megelőzően esett szó arról,  hogy mi lesz ha a szülők nem fizeti ki a váltságdíjat?Válasz: erre az esetre abban állapodtunk meg,  hogy bántódás nélkül elbocsátjuk a kislányt, sőt abban az esetben is ha riasztják a rendőrséget. Nem a gyerek ellen akartunk bármit is, csak a pénzt akartuk megszerezni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!