2023.08.20. 16:40
Egy nemzetnek szüksége van példaképekre
Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-án Esztergomban átadta a Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsületrend kitüntetéseket.
Novák Katalin az esztergomi várban adta át a Magyar Szent István Rendet és a Magyar Becsület Rendet
Forrás: Facebook / Novák Katalin
Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk
– mutatott rá Novák Katalin.
Magyar Szent István Rendet vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívót, míg a Magyar Becsületrendet Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek adta át az államfő.
Novák Katalin kiemelte:
mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik. Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket.
A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta:
olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.
![NOVÁK Katalin; KARIKÓ Katalin](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/08/gWA8eaADOlByz3hTUoD0PdlwYEZxWL5uI6Wi2_gdKCY/fit/1200/964/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2YmQxM2UyOWVjMTRlZTk5MDU4Zjc2ZDA5MjViNDMy.jpg)
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI
Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta,
Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.
![NOVÁK Katalin; SZILÁGYI Áron](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/08/mOQ9BXpCFdd25_H71YklG6xUmpTnvFpPsH58FowVGak/fit/1200/870/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0Mzk3ZDdjZTljYzQzYmFiOTA5MDdmYWE5NDg1YjY2.jpg)
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI
Böjte Csaba azt vállalta, hogy az igazán nehéz sorban élő árva, vagy rossz körülmények között élő 2500 gyereknek, fiatalnak nyújt otthont és családot.
![NOVÁK Katalin; BÖJTE Csaba](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/08/JkpyoXVyHxb7EnmWSBEXSxEYbF6yijv5bjqvqBZdyLE/fit/1200/906/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkMGY5NjZiNDczNzQ1MzY5NTUyZjY5Y2E3MWI1Njc5.jpg)
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI
A jóság iránti elkötelezettséggel élő az életét, tudását pedig úgy adja tovább, ahogyan az általa felnevelt gyerekek is gondoskodnak a rászorulókról
– fogalmazott Novák Katalin.
A méltatás szerint a legrangosabb állami díjjal Karikó Katalin Magyarország és a magyar tudomány hírnevét világszerte erősítő, a legkiválóbb magyar szellemi hagyományokat folytató, nemzetközileg is nagyra értékelt tudományos pályáját, különösen több évtizeden át kitartóan végzett, a gyógyítás új dimenzióit megnyitó kutatómunkáját ismerték el.
Szilágyi Áron Magyarország és a magyar sport jó hírnevét világszerte erősítő, a legnemesebb magyar sporthagyományokat követő, ifjú korától egyéni és csapatszinten is kivételes nemzetközi sikereket hozó sportolói pályafutása, valamint a fiatal tehetségek támogatása iránt elkötelezett, a kiemelkedő fizikai és mentális teljesítmény mellett sportszerűségből és emberi tartásból is mintául szolgáló életpéldája elismeréseként kapta a Szent István Rendet.
Meghívták az atlétikai vb-re a múlt héten világbajnokságot nyert magyar sportolókat
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az erdélyi nehéz sorsú gyermekek felkarolása érdekében példamutató eltökéltséggel végzett, a cselekvő szeretet erejét hirdető humanitárius tevékenysége, emberközeli és az isteni gondviselés megélését segítő, kivételesen nagy hatású tanításai, a magyar nemzet lelki megerősödését legkisebb testvéri odaadással szolgáló életútja elismeréseként részesült a Magyar Becsületrendben.