2023.08.03. 19:30
Népművészet a VOKE-ban!
Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli idén a népművészet értékeit, a kézművesség hagyományait kutató, feldolgozó és tovább örökítő Fejér Megyei Népművészeti Egyesület. Céljuk pedig, hogy minél több emberhez eljussanak! Ennek apropójából pedig időszaki kiállítás nyílt a Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár (VOKE) egyik termében.
A VOKE-ban nyílt kiállításon bepillanthatunk Fejér Megyei Népművészeti Egyesület sokrétű munkájába.
Fotó: Kecskés Zoltán
Ahogy azt Toma Krisztinától, az egyesület elnökétől megtudtuk, az alapítók célkitűzése a kezdetektől az volt, hogy a szervezet a népművészet értékeit, a kézművesség hagyományait kutassa, feldolgozza, terjessze, valamint, hogy összefogja és segítse megyénkben a gyermek-, ifjúsági- és felnőtt korosztály számára a tárgyalkotó népművészet megismerését. Az elnök asszony beszélgetésünk során kiemelte: rendkívül fontos számukra, hogy minél több emberhez eljuthassanak és ezáltal még több embert meg tudjanak szólítani. Ennek egyik ékes bizonyítéka a mai alkalom, melynek keretében a résztvevők megismerkedhettek a szövés és nemezelés technikáival, majd az egyesület kiváló művészeinek alkotásait tekinthetik meg egy kiállítás keretében. Toma Krisztinától azt is megtudtuk, hogy augusztus 27-én, Székesfehérváron a Királyok parkjában ismét felállítják majd a kézműves programok mellett a nevezetes jurtájukat, melynek története már több évtizedre nyúlik vissza.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/KEFGvJFVQLrUzLLem7KrFAZB_M5lx0I8Bipa62ZdNqo/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMWFlNTE0ZjM4NjQ3MjRhNWY4NDliNmYzNzhkOTdi.jpg)
A tárlatukat látva pedig szemünk elé tárul az a sokrétű munka, amelyet a szervezet alkotói folytatnak. Több mesterség munkáit is megcsodálhatjuk. Láthattunk szőtt, fafaragott és esztergályos munkákat többek között, de a fazekasság és a kékfestők kifinomult mesterségébe is bepillanthatnak az érdeklődők a kiállított tárgyak szemrevételezésekor. A tárlatot egészen augusztus 23-ig lehet megtekinteni az intézmény nyitvatartási idejében.
![](https://cdn.feol.hu/2023/08/LTgXbplFzDa3CQUW9uVd5F9z5cjk6Bfi7x_CklyLY4M/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxNjhiNjFlMzdmNTQwOGM5NmM2OTM5YTFjMGNiYjNj.jpg)