Roskadoznak idén a fák: a közepesnél lényegesen jobb a baracktermés

– A közepesnél lényegesen jobb az idén a baracktermés: az ország 5700-5800 hektáros termőterületéről várhatóan mintegy harmincezer-harminc­két­ezer tonnát szednek le a ter­mesztők a szezon végéig – tudtuk meg a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnökétől.

Ledó Ferenc állítja: nemcsak a megtermett barack mennyiségére, a minőségére sem lehet panasz: finom, édes a kajszi mindegyik fajtája. Igaz, a gyümölcsök mérete eltérő, a berakott, azaz a terméstől roskadozó termőgallyakon ugyanis kisebb méretű barackok érlelődtek, míg azokról a fákról, amelyeken elvégezték a termésritkítást, méretesebb gyümölcsöket szedhettek az ültetvény-, illetve kiskerttulajdonosok. A barackok nagysága azonban nem befolyásolja a beltartalmat, a kisebb szemek ugyanolyan finomak, édesek, mint a nagyobbak – hangsúlyozza a szakember.

A megtermelt barack nagyobbik részét a feldolgozóipar használja fel, 5000-8000 tonnát pedig Svájcba, Németországba és Ausztriába exportálunk friss, illetve feldolgozott állapotban.

Itthon most van fő szezonja a sárgabaracknak, ami meglátszik a kínálaton és a keresleten is. Nemcsak a piaci standokon, az üzletekben, hanem a barackültetvényeknél kialakított árusítóhelyeken is kínálják már a gyümölcsöt, s több helyen meghirdették a népszerű „szedd magad” akciót. Nincs hiány vásárlóban sem, amiben a bőséges kínálat mellett nagy része van annak, hogy kedvező áron, kilogrammonként általában 300-500 forintért kínálják az étkezésre, illetve a lekvár- és befőttkészítésre alkalmas kajszit. A lehetőséget kihasználják a háziasszonyok, a piacokról és az árusítóhelyekről a barackkal megpakolt kosarakkal, ládákkal távozók jelzik, ismét „divatba jött” – nagyanyáink szavaival élve – az eltevés. Nemcsak azért, mert az otthon készült dzsem, befőtt mentes a tartósítószertől, kevésbé édes, s finomabb a boltban vásároltnál, hanem azért is, mert, még a háziasszony munkáját is beleszámítva, kevesebbe kerül a készen vásároltnál.

S aki már főzött be otthon lekvárt, tudja, a művelet egyáltalán nem bonyolult, s korántsem olyan munka- és időigényes, mint dédnagyanyáink, nagyanyáink idejében volt. A kereskedelemben kapható különféle dzsemfixek nagyban megkönnyítik a munkát. Használatukkal még a kezdő háziasszony is biztos lehet az eredményben, feltéve, ha pontosan betartja a használati utasítást, s gondosan ügyel a befőzés alatt (is) a konyha, az üvegek és az edények tisztaságára.

S ha a mai háztartások többségében feltehetően nincs is – mint elődeink idejében volt – külön lekvárfőző lábos és fakanál, olyan főzőedény biztosan akad, ami alkalmas erre a célra. Maga az eltevés pedig – mondjuk ötkilónyi barackkal számolva, – a magozással, válogatással, szeleteléssel, aprítással együtt nem tart tovább egy-két óránál. Ennyit pedig bőven ki lehet bírni a tűzhely mellett azért az elismerésért, amit a családunktól kapunk majd, ha elővesszük a saját készítésű, aranysárga lekvárt.