2017.11.23. 07:00
Gyors, megbízható: terjednek a csomagautomaták
Az egyre több helyen megjelenő technológiával elkerülhető a sorban állás, van, ahol már hétvégén is ürítik a rekeszeket.
A Posta automatáiba 14 óra előtt érdemes csomagot tenni, amely legfeljebb 20 kilogramm súlyú és 200 ezer forint értékű lehet
Fotó: Pesti Tamás
Az év végi ünnepek közeledtével a csomagküldés hajrája is megkezdődött. Manapság számos alternatív módja van a csomagok célba juttatásának, kezdve a postai lehetőségektől a futárszolgálatokon keresztül a csomagautomatákig. Ma Magyarországon e tekintetben épp piaci átrendeződés után vagyunk, miközben egyre könnyebb a szolgáltatás igénybevétele.
Az országon belül ma már szinte sehol nem kell heteket várni arra, hogy a csomagunk célba érjen, vagy megérkezzen, még a karácsonyi ünnepek előtti hajrában sem. A csomagküldés reformját élheti meg a magyar fogyasztó, aki több szolgáltató közül is választhat.
Újabb lehetőségek
A futárszolgálatok főként az internetes vásárlások mögötti szolgáltatóként tudtak jól beilleszkedni a magyar piacra. Ám ők nem összekeverendők a néhány éve feltűnt csomagautomatás módszerrel, amely alapjaiban változtatta meg a csomagküldésről vallott elképzeléseinket. Utóbbi rendszer ugyanis teljesen kiiktatta a nyitvatartási időt és a személyes találkozást. Postai csomagautomatás rendszer Fejér megyében Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Alcsútdobozon egy-egy helyen érhető el.
A postai csomagrendelés
A Magyar Posta Zrt.-nél többféle csomagtípus közül is választhatunk, ám a Posta nem mindegyik küldeménynél biztosítja a csomagautomatás feladás, átvétel lehetőségét. Jelenleg két csomagtípus esetében igényelhető az amúgy 2014 óta létező szolgáltatás, melyet ezúttal a karácsonyi csomagdömpinghez kapcsolódva csaknem féláron kínálnak a Postánál. Ez az ár minden, legfeljebb 20 kilogramm súlyú csomagra érvényes, expressz, egynapos szállítási idővel. Azt persze érdemes kiemelni: alapesetben, akció nélkül 1300 forinttól felfelé akár 2100 forintot is fizethetünk azért, hogy csomagjainkat egy ilyen csomag-automatába szállítsák.
Szabályozások a Postán
Fontos tudni: a megszabott súly mellett nem adhatunk fel akármilyen méretű és értékű csomagot sem. A korlátozás szerint a küldemény méretei a becsomagolást követően sem haladhatják meg az 50x31x35 centimétert. Az áru értékére vonatkozó szabályozás alapján pedig a csomagautomatánál történő feladás és átvétel 200 ezer forintos összeghatárig lehetséges.
Előfordulhat helyhiány?
Az automatákat naponta kétszer töltik fel. Ha reggel nem fér a küldemény a rekeszbe, délutánra már valószínűleg lesz elég szabad hely a kézbesítéshez, feladáshoz.
A Magyar Postán túl
A Magyar Postán kívül jelenleg egy szolgáltató foglalkozik csomagautomatákkal Magyarországon, köszönhetően annak, hogy épp októberben vásárolta fel az egyik cég a másikat, így a kisebb „hal” márkanevét kivezették a magyar piacról. Éppen ez az átrendeződés az, ami hatással volt az árképzésre, valamint a szolgáltatás minőségére. Drágább lesz ugyan, mint korábban, viszont egyre több helyen bukkannak fel automaták, amelyek közül a nagyobb forgalmat bonyolítókat már hétvégén is ürítik és töltik. Az automatákban a piaci szereplő november 27-től – mérettől és kilótól függően – már 600 és 1000 forint közötti szállítási díjakat határoz meg. Ilyen automata a megyében Székesfehérváron három, Dunaújvárosban pedig egy helyen működik jelenleg.
CSOMAGKÜLDÉS A GYAKORLATBAN
A csomagküldés ma már végtelenül egyszerű: a piaci szereplők online alapú rendszerre épülnek. Első körben a szolgáltatás online csomagkezelő felületén kell regisztrálni. Megadjuk a küldemény adatait (címzett neve, címe, telefonszáma stb.). Ezt követően generálódik egy csomaghoz tartozó kód, melyet a csomagautomatánál kell bepötyögni az érintőképernyős monitoron. Megadhatjuk, mekkora fiókot kérünk a csomagunknak. A feladás díját ott a helyszínen, a bankkártyánk segítségével tudjuk kiegyenlíteni. Ezt követően már csak be kell tenni a csomagot abba a rekeszbe, amely kinyílt a számunkra. Becsukjuk a nyílás ajtaját, és hagyjuk, hadd vigyék a csomagot. Néhány napon belül el is jut abba az automatába, amelyet előzőleg online megjelöltünk.
Az átvétel is hasonlóképpen egyszerű: a csomag várományosa kap egy sms-t, amelyben szintén van egy nyitókód, amelyet, ha bepötyögtünk az automata érintőképernyőjén, kinyílik a rekesz, amelyből kivehetjük csomagunkat.
A Magyar Posta csomagautomatáit egy webáruházi rendelés után, valamint a postákon keresztül is igénybe vehetjük.
Online rendelésnél egyszerűen a Csomagautomata szállítási módot kell kiválasztanunk. A csomag érkezéséről a Posta sms-ben és e-mailben is értesít bennünket. Az üzenetben az az átvételi kód is szerepel, melyet az automata képernyőjén kell begépelni a telefonszámunk mellett. Ha a csomag megrendelésénél az utánvétes fizetési lehetőséget választottuk, előbb az automata bankkártyaterminálján kell rendeznünk az összeget, s azt követően nyílik ki a csomagot rejtő rekesz. Ha magánszemélytől, ismerőstől várunk csomagot, annak megérkezéséről is így értesítenek bennünket.
Ha mi szeretnénk csomagot feladni, azt a postán és az automatánál is megtehetjük. Mindkét esetben szükséges a csomag címoldalán elhelyezni egy kísérőlevelet, melyet a postákon, valamint az Online címiratkitöltő alkalmazásban is megtalálhatunk.