2018.12.09. 07:00
Kilencedszer lendültek akcióba Fehérvár Angyalai
Péntek kora délután ismét, immár kilencedszer is akcióba lendültek Fehérvár Angyalai, hogy a város ajándékaival örömet lopjanak a gyermekek adventjébe.
Műsor előzte meg az ajándékbontogatást
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Hiemer-ház báltermében megtartott hangulatos ünnepségre a fehérvári általános iskolákból és a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központból érkeztek SNI tanulók, növendékek, természetesen szüleikkel, nevelőikkel együtt. A feldíszített, ünnepi teremben a gyermekek lassan megtöltötték a széksorokat, de némi biztatás rájuk fért, hogy – kísérőikkel együtt – bátran üljenek előrébb. Igaz, ki mert volna rögtön előremenni, ahol a készülődő műsor órákkal telepakolt díszletei között egy nagy fülű manó gubbasztott éberen.
Gitárszóval, énekkel és ünnepélyes sodrú mesemondással
Mielőtt azonban a mesejáték kezdetét vette volna, a felnőtteknek okvetlenül beszélniük kellett egy kicsit azokról a dolgokról, amelyek számukra oly fontosak. „Az adventi időszak szép eseménye és szép hagyomány, hogy itt találkozunk, a Hiemer-ház dísztermében” – szólította meg az egybegyűlteket Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, Székesfehérvár városa ajándékaival az év e talán legszebb időszakát szeretné még szebbé, mosolygósabbá tenni a gyerekek számára. Kiemelte: ez az a város, amelyre az a jellemző, hogy képviselői közösen vannak jelen a karácsonyi ajándékozáson.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/gcRvYvBuHTP952aRWVXgoaqXdYehgakuUtHfna13CbY/fill/1470/981/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxZTlmOTY4MDkxNTQ2NjZiZDRhY2YyZjMwYWZmNWM0.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A polgármester szavai után a moderátor felkonferálta a Karácsonyi misztérium című mesejátékot, amely a Szabad Színház előadásában kelt életre az apróbb-nagyobb közönség előtt.
A gitárszóval, énekkel és ünnepélyes sodrú mesemondással eltelt húsz kedves perc, amelyet a társulat Kovács Jenő órásmester emlékének ajánlott, gyorsan elszelelt, és elérkezett végre az ajándékcsomagok kiosztásának ideje is. A képviselő- testület megjelent tagjai egyenesen a karácsonyfa alól kézbesítették a várakozó kicsiknek a mindenféle meglepetést rejtő csomagokat.
Kilencedszer lendültek akcióba Fehérvár Angyalai
A kézbesítés idejére aztán már végképp minden feszültség föloldódott a gyermekekben, akik önfeledten adták át magukat az előkarácsony csomagolópapír- zörgésből és izgatott, rövid szótagok zöngéiből összeálló otthonos duruzsolásának. Mindezzel párhuzamosan a büféasztal is megtalálta a maga közönségét.