Élete végéig a hazáját szeretné szolgálni a 16 éves pusztaszabolcsi Fogas Cecília

Először mindig ad

A fiatal lány korát meghazudtolva rendkívül talpraesett, akkor sem esik kétségbe, ha meg kell etetni a ház körüli állatokat. Édesapja, János tanyán nevelkedett, állatok között, tőle tanulta meg, hogy először mindig leteszünk valamit az asztalra és csak utána veszünk el róla dolgokat.

Általános iskolai tanulmányait Beloianniszban végezte, ahol görögöt és angolt tanult, majd hatodik osztályos korában már megjárta Görögországot is. Rendkívül megszerette a kultúrájukat, görög táncolni is megtanult, amit aztán latin társastánccal is folytatott. Ekkor mindössze 13 éves volt. Cili állítása szerint ma már csak az alap kifejezésekre emlékszik a nyelvből, de mindenképp szeretné feleleveníteni tanulmányait, hogy ne vesszen kárba a nyolc év.

Önkéntes tűzoltó

2009-ben édesapja vitte magával a Pusztaszabolcsi Önkéntes Tűzoltóállomásra az akkor mindössze 7 éves Cilit, és rögtön bevezette a tömlők, szerszámok és a tűzoltás világába. A kislánynak rögtön megtetszett ez a hivatás, így csatlakozott a gyerekcsapathoz, ma pedig már az ifikkel járnak versenyekre, ahonnan rendre kupákkal és szép helyezésekkel térnek haza.

A haza védelme

A sors akaratának is nevezhetjük azt, hogy katonaként képzeli el a jövőjét. A fiatal lány elmesélte, egy véletlennek köszönhető, hogy honvéd kadét szakra került a budapesti Than Károly Ökoiskolában.

Eredetileg rendőrnek készült, de az intézményben valahogy összecserélődtek a papírok, Cili pedig honvéd kadét szakon találta magát, amiről akkoriban még azt sem tudta, hogy mit is jelent pontosan.

Az iskola felajánlotta, hogy ha nem tetszik neki a szak, fél év után automatikusan átkerülhet a rendőr vonalra, ám ekkor már Cili sorsa megpecsételődött, tudta, hogy katona szeretne lenni. Az sem zavarja, hogy ehhez minden nap hajnali négykor kell kelnie, hogy elérje a fél hatos vonatot, ugyanis a mai napig bejár Pusztaszabolcsról Budapestre.

Amíg a korosztálya leginkább plázázással és a közösségi felületek bújásával tölti idejét, a pusztaszabolcsi lány fegyvereket szerel szét és rak össze, közelharcot, kézitusát gyakorol (és félreértés ne essék, nem csak a budapesti Petőfi Laktanyában, de akár odahaza is), és a rászorulókon segít, mert számára ez a természetes. Legyen szó akár pár forintról vagy egy szendvicsről, sosem fordul el embertársaitól. Ezt a példát látta otthon, ezzel éli mindennapjait.

Amikor arról kérdezem Cilit, hogy mi vesz rá egy fiatal lányt arra, hogy az életét a hon védelmének szentelje, először tréfásan megjegyzi, hogy nagyon jól néz ki az egyenruha. Ennyi gyermeki pimaszságot enged meg magának, aztán mintha egy teljesen másik, sokkal érettebb személy venné át az irányítást, hosszú perceken keresztül beszél a kötelességtudatról, a felelősségtudatról, illetve a

haza védelméről. Sosem az érdekelte igazán, hogy fegyvert tarthat a kezében vagy gépkarabéllyal lőhet (ami információink szerint elég jól megy neki). Családjában nem ő az első, aki így dönt, rendőrök, katonák álltak példaként előtte, édesapja, János szerint talán ennek is köze van ahhoz, hogy ne munkaként, hanem hivatásként tekintsen lánya a katonaságra, amire az egész életét szeretné feltenni.

Márpedig annyi kijelenthető, hogy a fiatal lánynak nagyon határozott elképzelése van jövőéről: felsőfokú tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretné folytatni, emellett pedig levelező tagozaton az erdésztechnikusi szakmát is kitanulná.

Ha rossz parancsot adok ki, sok más ember élete is veszélybe kerülhet.

Röplabda

A haza védelme mellett egy másik nagy szerelem is rátalált a középiskolában, kilencedik osztályban ugyanis belépett a frissen megalakult röplabdacsapatba. Cili állítása szerint a kíváncsiság irányította ehhez a sporthoz, és hiába bejárós, a heti kétszer két és fél órás edzésekre is mindig szakít időt, inkább este nyolc óra körül ér haza, mintsem kihagyjon egy edzést vagy mérkőzést.

A betegség

12 éves korában az osztálytársai folyamatosan gúnyolták teste miatt, ami aztán olyan traumát okozott a fiatal lányban, hogy nagyon rövid idő alatt több mint 10 kg-ot fogyott, anorexiás lett. Az otthonról kapott szendvicseit mind elosztogatta osztálytársainak, egy ideig szülei nem is tudtak betegségéről, pedig minden erejükkel igyekeztek figyelni lányukra. Amikor kiderült a baj, pszichológushoz vitték Cilit, aki alultáplált volt, vitamin- és vízhiánnyal küzdött, ráadásul testképzavaros is volt. Erről az időszakról Cili nem is nagyon szeret beszélni, helyette édesapja mesél.

– Nem voltunk hajlandóak lemondani a lányunkról! Ő biztosan szekálásnak vette az aggodalmunkat, többször zokogásig fajult egy puszta reggeli vagy vacsora, de tudtuk, hogy tennünk kell valamit. Újabb orvosi segítséget kértünk, ami után szerencsére már javulni kezdett a helyzet, amikor pedig Cili az egyik kezelés után azt mondta, hogy szívesen enne hamburgert sült krumplival, majd kiugrottunk örömünkben a bőrünkből.

Tündérszépek

A versenyre, melyben a TOP30 lány közé beválogatták, édesanyja nevezte be, mert lányuk nagyon önbizalomhiányos volt, és úgy gondolta, ez egy jó lehetőség lehet arra, hogy bebizonyosodjon, semmi oka nincs rá. A jelek szerint pedig az élet őt igazolta.

– Amikor megtudtam, hogy anyu benevezett, nagyon mérges voltam rá, fel tudtam volna robbanni. Végül megadtam magam és elmentünk a fotózásra. Nagyon jól éreztem magam, és az az igazság, hogy a fényképekkel is roppant elégedett vagyok, főként a sportruhásokkal, mert azok tükrözik igazán azt, aki én vagyok. Ez a verseny egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy lelkileg

megerősödjek és rájöjjek, hogy talán nem is vagyok annyira csúnya. A verseny óta rengetegen bejelöltek a közösségi médiában, a szüleim pedig nagyon büszkék rám.

Édesanyja, Kata szerint Cili szinten mindenben az édesapjára üt, míg János szerint az ifjú lány neveltetése 100%-ban Katának köszönhető. És mit gondol az egészről Cili?

A szüleim a példaképeim!