Frissen Fejérből

2021.12.05. 16:58

Minden évben december 5-én ünnepli a világ az önkéntesek nemzetközi napját

Az önkéntesség ügyének népszerűségéhez és elismertségéhez korábban már két tematikus év járult hozzá: 2001-ben az ENSZ kezdeményezésére indított Önkéntesek Nemzetközi Éve, 2011-ben pedig az Európai Unió Önkéntesség Európai Éve.

Tihanyi Tamás

A Cipősdoboz Akció az egyik legnagyobb adventi jótékonysági program, amely megvalósíthatatlan lenne önkéntesek segítsége nélkül. A képen a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjában az első beérkezett dobozokat szortírozzák

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mindkettőhöz csatlakozott Magyarország. A lakosság és a vállalatok nagyobb arányú bevonásáért, a tömeges részvételért, az adományozók mozgósításáért javasolták civil szervezetek, hogy legyen 2021. az Önkéntesség Magyarországi Éve: ez az esztendő ér véget rövidesen, miközben az ország a pandémia negyedik hullámával küzd. A nyitóesemény márciusban – a járvány miatt sajnos csak az online térben – Székesfehérvár önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Az Önkéntesség Magyarországi Évének szervezői az évben rendszeresen megválasztották a Hét Önkéntesét, aki legutóbb egy négygyermekes fehérvári családapa, a SZÉNA Egyesület családokért dolgozó önkéntese, Szabó Mihály lett. A SZÉNA Egyesület a Családokért közhasznú civil szervezet huszonhat éve működik Székesfehérváron. Családi rendezvényeket, táborokat, közösségi programokat, tréningeket és előadásokat szerveznek, élelmiszer adománnyal segítik a rászoruló családokat, valamint két családi bölcsődét működtetnek a Palotavárosban. Az ÖMÉ honlapján Szabó Mihályt így idézik: „A szeretet teszi jobbá a világot, melynek egyik módja a másokon segítés. Szerintem ez az önkéntesség alapja.” 

A megye szociális intézményi családjának legtöbb tagja hálásan veszi igénybe az önzetlen segítséget, mások pedig nagyon várják őket: például a Napraforgók Háza a seregélyesi úton, ahol fogyatékos személyek nappali ellátását végzik, vagy a Tüzér utcai gyermekotthon, ahol egy hónapja más fenntartóval képzelik el a jövőt. De az adventi időszakban az ünnephez kötődő jótékonysági programok szervezői is számítanak önkéntesek, közöttük diákok segítségére: adományok gyűjtésében, csomagolásában, rendezvények szervezésekor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában