Frissen Fejérből

2022.07.11. 07:30

A baracskai falunap a búcsúi forgatagot is megidézte

Sokféle műfaj és hangulat uralta a falunapot, reggel nyolckor főzni kezdtek, este nyolckor a legendás Bikini együttes koncertje kezdődött, s közben is mennyi minden történt.

Zsohár Melinda

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Az időjárás ugyancsak kedvezett a hétvégi rendezvényeknek, Baracskán a tágas sportpályán nyargalászott a finom nyári szél. Az önkormányzat támogatásában és szervezésében eseményekben gazdag volt a nap, melyet Szőlősy Attila polgármester nyitott meg reggel nyolckor. A szokásos főzőverseny új névvel rangot kapott, séfversennyé keresztelték át, kilenc csapat nevezett rá. Az első helyezett a Galántai házaspár által alapított Árpád Nemzetség Hagyományőrző és Kézműves Egyesület lett, a séfmesteri díjat Maksa Zoltán humorista nyújtotta át a helyezetteknek. Az indoklásban elhangzott, hogy a székely káposzta gerslivel ételük harmonikus ízeivel, egyszerűségével nyerte el az elismerést. Kilenc csapat versenyzett, minden falat elfogyott végül, kis különbség volt csupán a pontozásban. Maksa vendégművész is szívesen részt vett a kóstolásban az előadása előtt. Galántai Katalin és Gábor, s a Csapó házaspár, András és Szilvia főzték a közismert ételt, házikenyeret sütöttek hozzá – a bogrács és a szabad tűz más ízt ad a szokásoshoz képest.

 

Forogtak a ringlispílek, a gyerekek kedvelik e modernizálódó régi játékokat. A hagyományőrzők jurtát is felállítottak, felöltötték honfoglalás kori öltözetüket, ez mindig népszerű. A zenei választék bőséges volt, nótától a rockig. A gyerekeknek az Iszkiri együttes játszott, a felvidéki Barsbaracskáról operettdallamokat hozott Hajtman Lívia és Wurczer Péter. Az énekes művészek elegáns és tradicionális előadásukkal lopták magukat a közönség szívébe. A mulatós zene kedvelői Dankó Szilvit hallhatták, valamint fellépett Alee, a 10. X-faktor győztes előadója. Este nyolctól a Bikini együttes élő koncertje hangzott el D. Nagy Lajos vezetésével, a szomszéd településekről is sokan érkeztek a baracskai színpad sztárvendégeinek hírére. Tűzijátékkal, s nyáréjszakai szabadtéri fergeteg partival, tánccal zárult a sűrű nap. A ’60-’70-es évek nosztalgikus zenéit Bedő Ádám disc jockey tálalta a széles kort képviselő közönségnek – a tizenévestől a szépkorúakig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában