2022.09.11. 07:30
Színes civil programok a ligetben (képgalériával)
Több mint ötven civil szervezet vett részt szombaton a Zichy-ligetben megrendezett Civil Napon. A Székesfehérvár életében aktívan és rendszeresen résztvevő egyesületek és szervezetek ezúttal saját magukat mutathatták be a látogatóknak.
Fotó: S. Töttő Rita / FMH
Tizenötödik alkalommal szervezte meg a város önkormányzata a Civil Napot Székesfehérváron szombaton. A mindennapi élet civil szerveződéseinek rendkívül széles merítéséből kaphatott ízelítőt a ligetben sétáló közönség: megszólították a gyerekeket, sportolni vágyókat, hagyományőrzéssel foglalkozókat, cukorbetegeket, állatbarátokat – hogy csak néhányat említsünk a számos lehetőség közül. A fiatalok kipróbálhattak hangszereket, kreatív játékokat, fújhattak buborékot, de önvédelmi sportokban is kipróbálhatták magukat. A felnőttek pedig kézműveskedhettek, egészségmegőrző programokon vehettek részt és a függőséggel kapcsolatos témákat is megismerhették. Bemutatkozhatott ezúttal minden olyan civil egyesület, amely szeretné megszólítani a fehérváriakat programjával. Találkozhatott a közönség e napon olimpiai sportolókkal, székesfehérvári írókkal, költőkkel, a rendezvény középpontjában, a Zenepavilonban pedig fellépők, előadók mutatkozhattak be.
A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el!
Civil Nap a Zichy-ligetben
Fotók: S. Töttő Rita / FMH
Frissen Fejérből
- M7: Hatalmas baleset, mentő is érkezett! (helyszíni fotó!)
- M1: több kilométeres a torlódás Bicskénél!
- Extrém terhelés alatt vannak a piros-kékek
- A Városházán fogadták a Kárpát-medencei Színjátszó Tábor résztvevőit
- Szlovák és spanyol együttesek hívták táncba a járókelőket a belvárosban (galéria)