2022.10.25. 17:30
Takarókkal a nagy hideg ellen - Szinte egész télre elengedő adományt kapott a Kríziskezelő Központ
Szinte egész télre elegendő lesz az a takarómennyiség, melyet egy vállalkozás adományozott a fehérvári Kríziskezelő Központnak. Jönnek a hidegek, indul a teajárat, amelynek alapfelszerelései lesznek a most kapott plédek, takarók is.
Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A Deltatex Kft. 500 ingyen takaróval segíti a székesfehérvári Kríziskezelő Központot, melynek köszönhetően a szabad ég alatt élő hajléktalan emberek számára biztosított lesz tavaszig az ellátás. Kedden délelőtt adták át a cég képviselői – Takács Marietta és Szabó Erika – Zsabka Attilának, a központ vezetőjének az adományokat.
November 1-ével kezdődik a téli krízisellátás a városban, amely egészen március 31-ig tart. Ebben az időszakban a teajárat – hétfőnként, szerdánként és péntekenként - számos egyéb fontos ellátmány mellett takarókat is visz azoknak, akiknek erre szükségük van. Kisebb-nagyobb, használt, de jó állapotú plédekről van szó, amelyek még használtan is jelentős összegbe kerültek volna a központnak.
![](https://cdn.feol.hu/2022/10/R1Z88pgFztnDNTWX9Rvpbolw72QJ3pCcEqw1mmQhU1M/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MTk3MzBmNGZiMjQxNDU5OTQzYTMwODA1ZWI4MTYy.jpg)
- Jelenleg 95-97 fő regisztrált fedél nélkül élő van a városban, akik nem mennek be a hajléktalanszállóra. Ez a szám lényegesen kevesebb, mint a korábbi években szokott lenni, ami köszönhető a lakhatást segítő uniós pályázatoknak – árulta el Zsabka Attila.
A támogatók képviselői elmondták: úgy vélik, ezzel az adománnyal példát szeretnének mutatni másoknak, hogy akik megtehetik – mindenki a saját lehetőségeihez mérten -, maga is tegyen hasonló módon embertársaiért.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit