2023.04.12. 16:30
Újrafestik a fehérvári utakat
Megkezdődött a közúti jelek felfrissítése Székesfehérvár útjain. Érdemes ezért a szokásosnál is óvatosabban vezetni.
A Prohászka úton is festik a gyalogátkelőhelyet, amelyet sajnos egyébként is gyakran figyelmen kívül hagynak az autósok
Fotó: S. Töttő Rita / FMH
Székesfehérvár kisebb mellékútjain, valamint nagyobb főútjain is megkezdték a közúti jelek felfestésének frissítését a mai napon. A szakemberek újra festik a gyalogátkelőhelyeket, valamint a sávelválasztó vonalakat és egyéb felfestéseket. A frissen festett - és éppen ezért jobban látható - jelzésekhez színes figyelmeztető bójákat helyeztek el, amelyek miatt érdemes a szokásosnál jobban figyelni vezetés közben. A tapasztalat ugyanis az, hogy a szélesebb járművek, illetve a sávot gyakrabban elhagyó vagy gyorsabban közlekedő autók elsodorják magukkal a figyelmeztető bójákat. Ez pedig, azontúl, hogy sérülést okoz az autónak, balesetveszélyes is lehet.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit