Frissen Fejérből

2023.05.31. 13:00

A velencei Zöldliget-iskola győzött a vitákban (képgaléria)

A velencei Zöldliget-iskola csapata képviseli majd a magyar diákokat Brüsszelben, miután győzni tudtak egy nemzetközi vitaverseny-sorozat magyarországi döntőjén.

Tihanyi Tamás

A győztes velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium csapata a vitaverseny szervezőivel

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

Az Európai Unió néhány szervezete „You Lead” elnevezéssel olyan vitaversenyt kezdeményezett, amelynek az volt célja, hogy ösztönözze a fiatalok szerepvállalását és a demokratikus vitát, valamint összekapcsolja azt a környezetvédelemmel. A projektet öt európai országban – Olaszországban, Ausztriában, Görögországban, Szlovéniában és Magyarországon – valósították meg, mindenütt azonos időben. A magyarországi lebonyolító a Baptista Szeretetszolgálat volt. Az angolul vitázó győztes csapat tagjai lehetőséget kaptak arra, hogy a jövő év elején – a többi résztvevő ország első helyen végzett csapatával együtt – Brüsszelbe utazzanak, ahol uniós parlamenti képviselőkkel, ifjúsági ügyekkel foglalkozó tisztségviselőkkel találkoznak, valamint részt vesznek egy ifjúsági találkozón.

A vitához két, úgynevezett tételmondatot adtak meg a szervezők. A magyar nyelven vitázó csapatok mondata ez volt: „Az Európai Uniónak közös hadseregre van szüksége, hogy megvédje érdekeit.” Az angolul érvelő csapatoknak a migráció és a klímaváltozás közötti összefüggésekről kellett kifejteniük véleményüket.

A velencei csapat három tagja percekkel az angol nyelvű vita megkezdése előtt: Debreceni Lili, Szabó Benjamin és Szederkényi Miklós
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

Fejér vármegyét a versenyben a velencei Zöldliget-iskola csapata képviselte: már nem először vállaltak ilyen feladatot. Két éve Áder János akkor még köztársasági elnökként védnökölte azt a klímaváltozással foglalkozó vitaverseny sorozatot, amelynek nemzeti döntőjére és díjátadó ünnepségére a Magyar Nemzeti Múzeumban került sor. Akkor 13 európai országban – ugyancsak egy időben és azonos szabályrendszerrel – szervezték meg az eseményt, a velenceiek abban a megmérettetésben a harmadik helyen végeztek.

Kedden azonban sikerült előrébb lépni: az egyik felkészítő tanár, Borz Attila már délelőtt azt üzente a FEOL-nak, hogy bízik a győzelemben. Igaza lett. Az idei döntőt az egyik fővárosi oktatási intézményben rendezték meg, ahol az angol nyelven vitázók versenyét a velencei Zöldliget-iskola Green Team elnevezésű csapata nyerte, így ők – Dubis Richárd, Szederkényi Miklós, Ötvös Lili, Debreceni Lili, Szabó Benjámin és Naghi Kristóf – utazhatnak majd Brüsszelbe. Felkészítésük Dusty Cagle, Nagy Erzsébet és Borz Attila munkáját dicséri.

Borz Attila mellett egy másik, angol anyanyelvű felkészítő, az amerikai Dusty Cagle
Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

– A döntőbe kerülést házi fordulók és temérdek készülés, kutatás előzte meg – mondta a FEOL-nak Borz Attila. – A csapat izgatottan érkezett a vitára, ahol három másik ellenféllel mérkőztünk meg angolul. A vetélkedés órái jó hangulatban, magas színvonalon teltek, a „szembenálló felek” kulturáltan, egymásnak tiszteletet adva és figyelmet szentelve ütköztek meg. Nagy örömünkre és büszkeségünkre mindhárom vitában győztesen került ki a Zöldliget suli csapata és végül a pontszámok alapján a döntőt is sikerült megnyerni, lehetőséget kapva ezzel a brüsszeli programokban való részvételre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában