2023.12.03. 17:00
Identitás erősítés helyi értékeken keresztül
A Fejér Vármegyei Önkormányzat a közelmúltban sikeresen pályázott a „Megyei identitás erősítése” című pályázati felhívásra, melynek köszönhetően 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. Így a pályázat keretében négy, megyei identitást erősítő térségi rendezvény valósul meg, melynek egyikét december 3-án Iváncsán tartották.
Fotó: Déri Brenda / Fejér Megyei Hírlap
Ahogy a projekt plakátján is áll, céljuk a közösségi identitás erősítése, mindezt pedig úgy szeretnék előmozdítani, hogy olyan programokat szerveznek, melyek során a lakosok megismerhetik a helyi és a megyei értékeket. Foglalkozásokat tartanak és bemutatják a megye és a régió értékeit képek, könyvek és egyéb tárgyak formájában.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/P82owI1ZBlyDUNsZsJYKpqTyzPWa4fcmk00G7JRNsps/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4ZDNkYjBlYmY2MTRjYjE4YmFjMGFlMDc5OTVmMDc2.jpg)
Iváncsán vasárnap délután került sor egy ilyen megyei identitást erősítő programra. Jelen volt a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző Alapítvány, akik 2014 óta mutatják be a megyei és helyi értékeket, valamint hozzájuk köthető a Hungarikum Játszóház, amelynek nevéből is következtethető, hogy Magyarország Hungarikumait mutatja be játékos módon. A résztvevők fa elemekből kirakhatták egy busó maszkot, megismerhették számos megyei értéket, de szó volt a már ismert kalocsai paprikáról, tokaji aszúról, gyulai kolbászról és még rengeteg jellegzetes magyar termékről, nevezetességről.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/GPHmQXJDNSvDC07HchZrxHCnYjCBJsTOhroRuDeLnUA/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IzOGJmZjliM2U4MjQ0NTVhMjZiMWFjNzgxMTkwOGZl.jpg)
Czöndör Mihályné az alapítvány elnöke és az értéktári munkák koordinátora az eseményen elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja tevékenységüket, amellyel a településekhez és az országhoz való kötődést szeretné erősíteni. Alapítványuk civil szervezetként 26 éve készít például különféle helytörténeti kiadványokat, idén jelent meg az 58. ilyen kiadványuk.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/1pbCBj0s8458dJV-6O2WtPSFTtlOjHPtDK9KuodLpVY/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljYzAxYmU0NGI0YTQ3NmU5M2Q5NWQ0YTUyMWZhOGE2.jpg)
A Hungarikum Játszóházon túl lehetett még ételfestékkel karácsonyi kekszeket dekorálni, illetve jelen volt a Mintakincstár is, ahol interaktív játékokon keresztül ismerhették meg az érdeklődők a magyar motívumokat.