2023.12.18. 16:30
Nem csak énekeltek és zenéltek, hanem táncoltak is a gyertyagyújtás előtt Csókakőn (Videóval)
Ahogy szinte minden település, úgy a kővárral büszkélkedő Csókakő is meggyújtotta az adventi koszorú harmadik, örömet jelképező gyertyáját. Mivel a negyedik adventet mindenki otthon, kizárólag szerettei körében ünnepli, ezért a harmadik vasárnap dupla műsorral álltak elő a civil szervezetek.
A Szent Donát Borrend nem csak énekel minden évben az adventi színpadon, hanem közel háromszáz liter ingyen kínált forraltbort is készítenek az adventi időszakban
Fotó: Király Ferenc
A harmadik adventi gyertyagyújtás időpontját december 17-én, 17 órára tűzte ki Fűrész György polgármester. Mivel a negyedik gyertyagyújtás szenteste lesz, így a szokásos, műsorral egybekötött, forraltboros rendezvénysorozat negyedik állomása ebben az évben elmarad.
Az adventi színpadon a mögöttünk álló hétvégén a csókakői hittanosok léptek fel először, kis pásztorjátékkal, mesével és dalokkal. Őket követte a Szent Donát Borrend énekkara, amely három karácsonyi dallal és egy rövid verssel is készült.
Aztán a szokásos adventi műsoroktól kissé eltérően asztalok, terítők, tepsik, fazekak és sodrófák kerültek elő a semmiből és a Csókakői Barkócaberkenye Néptánccsoport máris fergeteges hangulatot varázsolt az adventi koszorú köré épített téren. A következő pillanatban a fiúk és a lányok eltüntették a díszleteket és kezdődött a koszorú körüli tánc.
![](https://cdn.feol.hu/2023/12/n-3vVn2L-o7LbV_zwVSUCWroUvcC9cXgms2H6HhjO60/fit/1200/538/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3ZDkyMWYwZWFjNTQwM2Y4NjRiYjgwMzYwY2RmMDRi.jpg)
Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap
Az utolsó fellépő civil szervezet a csókakői egyházi kórus volt, akik nem csak énekeltek, de hangszerekkel, köztük fuvolával és gitárral is kísérték saját műsorukat.
A tartalmas műsor végén felkérte Fűrész György polgármester Klima Olga jegyzőt és annak édesanyját, Klimáné Hári Juliannát, hogy gyújtsák meg a harmadik gyertyát is a falu adventi koszorúján.