Az egységes nemzet gondolata

2024.01.20. 20:00

83 művész közel 100 alkotása tekinthető meg a Magyar Himnusz címet viselő kiállításon

Magyar Himnusz címmel nyílt kiállítás január 20-án a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház galériájában.

Déri Brenda

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Józsa Judit Művészeti Alapítvány nemzeti imádságunk születésének 200. évfordulójának tiszteletére, Magyar Himnusz címmel és tematikával képző-, nép- és iparművészeti pályázatot hirdetett kizárólag profi alkotók számára, de emellett felkértek a részvételre a Kárpát-medencéből és az anyaországból kiemelkedően alkotó kortárs keresztény magyar művészeket is. A pályázatra beérkezett közel 100 alkotás 83 művész munkája, akik alkotásaikkal a magyar Himnusz üzenetére keresték a választ.

A tárlatot Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében úgy fogalmazott az ember olyan, ahogy a Bibliában is olvassuk, tud jót, s tud rosszat. A jóra figyelve tud alkotni és, ha a benne lévő jót engedi megmozdulni, akkor abból valami szép fog születni.

– A magyar lélekből csodálatos alkotások, lelki, szellemi gazdagságok jönnek elő. A magyar ember teremtő ember, ki szépet, s jót teremt magának és szépet, s jót akar átadni az utána következő nemzedéknek. Mindez persze nem mindig csak az egyén szívéből és lelkéből gyökeredzik, hanem az évszázadok és évezredek múltjából. Így dobban a szívünk a magyar ritmusra, így érezzük megszólítva magunkat a magyar verseket hallgatva, így érezzük közel lelkünkhöz azokat a festményeket, szobrokat, alkotásokat, amelyeket a magyar művészek alkottak – .

Spányi Antal azt is hangsúlyozta, a mi felelősségünk, hogy védjük és továbbadjuk gyökereinket, kultúránkat. 

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A tárlat előhívója és éltre keltője, Józsa Judit művészettörténész, kerámiaszobrász a megnyitón elmondta: méltó és igazságos, hogy Himnuszunk születésnapján ünnepeljük a magyar kultúra napját, amelynek közeledtével, annak tiszteletére rendezték meg a tárlatot. 

– Kölcsey Ferenc Himnuszának szövege és Erkel Ferenc dallama közös remekmű. Nemzeti önazonosságunk ikonikus költői és zenei alkotása. Nemzeti imánk, a magyar nemzeti identitás, a közösségi emlékezet, a hazaszeretet, a hazafiság, a hősiesség, az önfeláldozás és az összetartozás erejének megtestesülése. Államiságunk, nemzeti létünk szabadság és függetlenség vágyunk felségjelvényei a Szent Korona, az országzászló és a magyar címer mellett a Himnusz fejezi ki leginkább nemzetünk egységét, küzdelmes múltját, jelenét és Istenbe vetett jövőnk reményét – hangzott el Józsa Judittól, aki arra is kitért, hogy mennyire fontosnak tartja az egységes nemzetben való gondolkodást, amelyhez elengedhetetlenül szükséges a nemzetrészek sajátos gazdagságának megismerése.

Mint mondta ilyen hiánypótló tárlatot eddig, amely az anyaország határain túl élő művészeket is aktívan bevonja a 200. évforduló alkalmából Magyarországon még nem szerveztek. 

Céljuk egy olyan kulturális tevékenység, amely társadalmi tudatossággal és szerepvállalással a magyar örökség, a nemzeti érték és identitástudat, valamint a hazaszeretet és összetartozás erősítést szolgálja. E célt szolgálja a meghirdetett pályázat és a beérkezett alkotásokból nyíló tárlat is, amely egészen február 24-ig látogatható a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában.


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában