Van megoldás?

2024.02.05. 14:00

Bántja iskolatársait egy Fejér megyei első osztályos tanuló – a szülők már a rendőrséghez fordultak

Értesüléseink szerint az egyik Fejér megyei általános iskolában jó ideje probléma már, hogy egy első évfolyamos tanuló indulatkezelési problémákkal küzd.

Déri Brenda

Fotó: Shutterstock

Úgy tudjuk az elmúlt időszakban többször volt példa arra, hogy mind testileg mind pedig lelkileg bántalmazta tanulótársait, akik emiatt – talán érthető is –, nem igazán szeretnének iskolába menni. A szülők többször és többféleképpen összefogtak annak érdekében, hogy a helyzet változzon vagy legalább javuljon. Így az ügy már a rendőrséghez is eljutott, illetve a Székesfehérvári Tankerület is megtette a szükséges lépéseket. Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója megkeresésünkre elmondta: 

– A Székesfehérvári Tankerületi Központot minden fenntartott intézménye tájékoztatja a rendkívüli eseményekről, problémákról. A helyzet megismerése után azonnal egy plusz álláshelyet biztosítottunk egy pedagógiai asszisztens felvételéhez, ezzel támogatva az intézmény pedagógiai munkáját. Bízunk abban, hogy ez segít megoldani a kialakult helyzetet –.

Ami pedig a rendőrséget illeti, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól az eset kapcsán megtudtuk, egy iskolai szülői csoport képviseletében eljáró apuka tett bejelentést a rendőrségre és könnyű testi sértés miatt büntetőeljárás indult az ügyben. Erről azonban bővebb tájékoztatást nem adtak, mivel válaszadásukkor a büntetőeljárás még folyamatban volt. 

De azt még elárulták, hogy a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az első osztályos gyermekeket osztályfőnöki óra keretében meglátogatták, és hasznos viselkedési tanácsokkal látták el őket, továbbá a szülőknek tartott iskolai értekezleten is részt vettek, ahol prevenciós tanácsokat adtak a szülőknek és tájékoztatták őket a rendőrségi eljárás megindításáról.

Úgy tudjuk a fentiek egyelőre nem szolgáltak kellő eredménnyel, így vannak olyan szülők, akik már azt fontolgatják, hogy másik intézménybe viszik a gyermeküket. 

A részletek felől érdeklődve igyekeztük felvenni a kapcsolatot az érintett intézmény vezetőjével is, hogy rajta keresztül akár a gyermek szüleit is elérjük, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. 

Információink szerint egyébként több oktatási intézményben is előfordulnak hasonlók a megyében, ami számos kérdést felvethet. Mi okozza a gyermekekben az ily mértékű agressziót? Az otthoni környezet és a szülő tehet róla? Van-e egyáltalán ’hibás’? Előny vagy inkább hátrány az integrált oktatás? Ennek utánajárva az esetet egy pszichológussal fogjuk körbe járni következő cikkünkben. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában