Nem hagyták magára

2024.04.26. 12:30

Elütött vemhes őzet mentettek Fehérvár határában

Elütött vemhes őzsutát mentettek az út mentén Székesfehérvár közelében a napokban. Az állatot nem hagyták magukra a baleset szemtanúi.

S. Töttő Rita

Fotó: Animal Rescue Team engedélyével

Ijesztő helyzetnek voltak szemtanúi szerdán azok, akik a 8-as főút Székesfehérvárt elhagyó táblája után két őzre lettek figyelmesek autózás közben. Az egyik állat még átjutott a közút túloldalára, a másikat azonban egy autóbusz ütötte el. A busz továbbhajtott, a szemtanúk azonban – többedmagukkal – megálltak az út mentén. A történetet Fekete István és Berke Linda mesélte el a feol.hu-nak, akikhez a segélyhívás befutott azon a bizonyos napon. A pár a Fehér Holló Vadmentő Egyesület önkénteseiként, azaz az Animal Rescue Team, továbbá az Alba Polgárőrség tagjaként is „szolgálatba helyezte” magát, és 9, valamint 16 éves gyerekeikkel együtt mentek a helyszínre segíteni.

Fotó: Animal Rescue Team engedélyével

- Jeleztük a telefonálónak, hogy hívják a rendőrséget is, hiszen a sérült állat közúti veszélyt jelenthet. Így mire kiértünk, szerencsére a rendőrség is kint volt már a helyszínen. Az őzet addigra lejjebb vitték az útról, ami addig jó megoldás, amíg közben valaki felügyeli, nehogy újból az úttestre szaladjon – mutatott rá az állatmentő, hangsúlyozva: az őz vadállat, amely az ember közelségétől sokkos állapotba kerül, így elsőként minimum a fejét le kell takarni egy pokróccal. – A rendőrség készségesen segített, sikerült utolérni az érintett vadásztársaságot is – tette hozzá Berke Linda, ahogy azt is: azért ez nem volt olyan egyszerű feladat, tekintve, hogy épp két társaság határán történt az eset. A vadász érkezéséig őrizték az őzet, amelyről akkor még nem lehetett tudni, mennyire súlyosak a sérülései. - A vadász megállapította, hogy az őz vemhes. Ám hamarosan bicegve felállt, majd elfutott. Ilyenkor hagyni kell, hadd menjen, mert keres magának egy „embermentes” helyet, ahol nyugalomban gyógyulhat, regenerálódhat. Ebben a helyzetben az állat kevesebbet eszik, minden energiáját a gyógyulásra koncentrálja – fogalmazott az állatmentő, rámutatva: a vadat amúgy sem lehet engedély nélkül szállítani, veszélyes is, ezért civileknek nem javasolja.

- A vadász nyomon követi az őz állapotát, s reméljük, sem neki, sem a magzatnak nem esett nagyobb baja – tette hozzá az állatvédő, aki ezúton is megköszönte a szemtanúknak, hogy nem hagyták magára a bajba jutott állatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában