2024.05.23. 17:16
Napenergia-rendszer a csarnok tetején
A kormányzat által biztosított TAO-törvény adta lehetőségekkel élve az Alba Regia SC az elmúlt években több értéknövelő, modernizáló fejlesztést hajtott végre a Gáz utcai sportcsarnokban. Ezúttal ismét szintet léptek, a fejépület teljes tetőszerkezetén napenergia-rendszert helyeztek üzembe.
Olyan napenergia-rendszert telepítettek az Alba Regia Sportcsarnok fejépületének teljes tetőszerkezetére, amely modern és környezettudatos
Fotó: Peregium Green Zrt.
A város polgármestere, Cser-Palkovics András a sajtóeseményen – amelyen a kosarasok és a szakmai stáb tagjai is jelen voltak – elmondta, a rendezvény a jövőről, egy előremutató technológiáról szól, aminek köszönhetően jelentős költségcsökkentés érhető el az Alba Regia Sportcsarnok üzemeltetését illetően.
A fenntarthatóságról, az energiahatékonyságról, a létesítmény működtetéséről van szó, ha az adott nap végén megtakarítást érünk el, azt az összeget más, hasznos dolgokra is költhetjük. Akár a csapatra is, hogy évről évre legyen miért ünnepelnünk a csapatot, természetesen minél fényesebb érmet szeretnénk. A csarnokot folyamatosan modernizáljuk, ebbe illeszkedik ez a projekt is. Nem csak napenergiát termelünk, hanem tárolunk is, ezt a technológiát információink szerint az országban a közületek és sportlétesítmények tekintetében először helyezzük üzembe.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/LCGQjOkExAXrfqbt2rHIqOcR06mGv-tVvWDKGUF28uM/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZDUxNGM3YjZkNDQ5NDZiMDZiYWViZWE3Y2U2M2Vl.jpg)
Az Alba Regia SC elnöke, Balássi Imre közölte, a mai, felgyorsult világban a környezettudatos gondolkodás és a káros anyagok környezetromboló hatásának csökkentése alapvető érdeke és feladata minden felelősen gondolkodó embernek, cégnek, melyek alól nem lehet kivétel egy sportszervezet sem. Megköszönte a város, valamint a honi kosárszövetség támogatását is, az MKOSZ elnökségét Pukler Gábor képviselte a rendezvényen.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/g4OC77Zonod61MplzPeYW0wPqBomyy2JhkFaRmwx6RM/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0ZGQ4ZTVlZTZhNTQ2YzQ5NmExYzA2ZDk1ZGNmMzVh.jpg)
Fotó: Horog László/FMH
– Ismét lehetőségünk adódott, hogy az önkormányzati tulajdonban levő, a klubunk által működtetett Alba Regia Sportcsarnokban olyan beruházásokat és fejlesztéseket hajtsunk végre, amelyek rendkívül innovatívak és a környezettudatos gondolkodást segítik elő. Egy olyan rendszer került telepítésre és kiépítésre, ahol egy napelem-rendszer mellé a termelt többlet energiát tárolni képes akkumulátor került elhelyezésre, amely az országban – tudomásom szerint – elsőként teremti meg a feltételeit egy költségkímélő, fenntartható energiatároló-hálózat működtetésére. A napelemek segítségével megtermelt energia megfelelően tárolható és később az igényeknek megfelelően felhasználható. Ily módon a hálózati energiafelhasználás csökkenthető, esetenként megvalósulhat a jelenlegi energiahálózattól való teljes függetlenség. Ez a gyakorlatban a csarnokot használó sportolók, szurkolók komfortérzetének javítását jelenti, ami egyrészt a klímarendszer tényleges használatával és a világítási rendszer normál működésével jár, így a csarnok által biztosított szolgáltatások összessége jelentősen javítható – mondta Balássi Imre.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/306W_u8VIOk5kzJXFRfkZZYchsTSrDmeVGv81--Ah94/fit/1200/901/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNjc0NjkxMjQ2YjQ0YTVhMzhiZjIxNGJlYTg5MTE4.jpg)
A kivitelezést végző Peregium Green Zrt. elnök-vezérigazgatója, Orosz Tamás hozzátette, az új rendszer teljes egészében hazai mérnökök által fejlesztett megoldás, az itthoni igényekre szabva. A legtöbb beépített alkatrész honi tervezők és gyártók szakértelmét dicséri, itthoni szakemberek végezték a munkálatokat. Megjegyezte, ezen iparágban szinte mindenki a kínai megoldások felé fordul, de ők a kivitelezés során, száz százalékban magyar tulajdonban levő családi vállalkozásokat választottak.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit