2024.05.29. 14:00
Száron is tartják az úrnapi virágszőnyegkészítés hagyományát (videó)
Az úrnapja, Jézus Krisztus szent testének és vérének ünnepe, rangos katolikus ünnep az oltári szentség tiszteletére, ami idén – mozgó ünnep lévén - május 30. csütörtökre esik. Sok helyen díszes körmenettel, virágszőnyeggel ünneplik. Száron is készülnek az ünnepre, amelyet vasárnap tartanak.
Felhasználható rózsa idén is biztosan sok lesz a faluban
Forrás: Nagy Viktória
A körmenet útvonalát szokás virágszőnyeggel borítani, illetve az úrnapi sátrak elé tömérdek virágsziromból egyházi jelképeket és más alakzatokat raknak ki a hívek. Magyarországon különösen gazdag virágszőnyeg készül a körmenetre például Budaörsön. Ehhez képest a szári körmenet és virágszőnyeg jóval kisebb, de persze kisebb a település is. – Nagyjából tíz éve elevenítettük fel ezt a régen nálunk is dívó szokást a Saarer Tanzgruppe-vel, hiszen nem csak a sváb táncokat, de a szári hagyományokat is őrizzük. Megkerestük az idősebbeket és megkérdeztük, hogy zajlott korábban az úrnapja a faluban és igyekeztünk felkutatni a körmenet egyes állomásainál felállított sátrak elé kirakott, Száron használt motívumokat. Ezek minden évben ugyanazok, de a körmenet útjára kirakott virágszőnyeg változik – mondta el Nagy Viktória, a Saarer Tanzgruppe vezetője.
Az idei úrnapi virágszőnyeg elkészítéséhez már megtörténtek az előkészületek, szombaton 14 órakor indul a virágszedés, illetve ezen a napon este 8 óráig várják a virágfelajánlásokat a plébánia udvarán. A részvételt és a felajánlásokat is Ormándi Fruzsinának lehet jelezni a 20/260-2021-es telefonszámon. Idén talán kicsit nehezebb lesz összeszedni a virágokat, hiszen minden előbb nyílt ki, mint más években, de Nagy Viktória szerint nem megoldhatatlan a feladat és örömmel újságolta azt is, hogy évről évre sok virágfelajánlást kapnak a falubeliektől. Virágból pedig ez esetben sosem elég! Bár Száron csak a templom körül vonul a körmenet, de így is rengeteg kell a négy képhez és a szőnyeghez.
A virágszőnyeg összeállítása június 2-án vasárnap reggel 5 órakor kezdődik. Minden szorgos kéz jól jön tehát szombaton és vasárnap is! Ami a munkához szükséges: seprű, metszőolló, locsolókanna, spárga, vödör és kréta.