4 órája
Már lehet szavazni a SEUSO Tehetségkutató versenyzőire
Az önkormányzat immáron 6. alkalommal szervezi meg a SEUSO Tehetségkutató Gálát, amely a város saját fejlesztésű tehetségkutató versenye.
A tehetségkutató először 2017-ben kerül megrendezésre, célja pedig az, hogy lehetőséget adjon azon tehetségek számára, akiknek még nem volt alkalmuk megmutatni magukat nagyobb közönség előtt. Bárki jelentkezhetett, aki betöltötte a 10. életévét, illetve egyénileg és csapatban is indulhattak a versenyzők.
A gálát csakúgy, mint eddig, idén is a Polgárdi Nyári Fesztivál keretén belül tartják, ám addig még bárkinek megvan a lehetősége arra, hogy szavazatával befolyásolja a döntőbe bejutó versenyzők összetételét. Ehhez nincs más dolga, mint a tehetségkutató hivatalos közösségi oldalán lájkolni annak a versenyzőnek a bemutató posztját, akit a döntőben szeretne tudni – hívják fel a figyelmet.
A szavazatok leadásának határideje: augusztus 8.