2024.07.10. 09:00
Mecséren tart gazdag programokkal falunapot Balinka
A két településrészből álló Balinka 2024-ben Mecséren tart falunapot július 13-án. A programok az egész napot kitöltik, és a szervezők éppúgy gondoltak a családok kikapcsolódására, mint a fiatalok szórakozására. Este több fellépővel is kell számolni.
Fotó: Illusztráció/pexels.com
Balinka Község Önkormányzata július 13-án Mecséren tartja a falunapot a mecséri művelődési házban, illetve annak közvetlen környezetében. A 9-kor kezdődő főzőverseny zsűrizés és eredményhirdetése délben lesz, majd ezt követően délután 13 órától mindenki az önkormányzat vendége egy tál ételre.
Egész nap lesz ugrálóvár, és délután háromtól kezdődik az arcfestés, a csillámtetoválás, de lesz lehetőség részt venni játékos vetélkedőkön is. Leginkább ezt a generációt szólítja meg a 15-17 között tartott rendőrség és tűzoltó bemutató.
A felnőttek sem maradnak ügyességi játékok nélkül. Ők délután négykor kezdik a sörivó versenyt, melyet azonnali eredményhirdetés jelen és eredményhirdetés
Este aztán indul a bál, melyen Kovács László vállalta magára a hangulatkeltést és a táncos lábak mozgatását. Ezt követően 18:30-tól a MikiNiki és a Csinibabák, 19:30-tól pedig a Kredenc együttes lép majd a közönség elé.