2024.07.09. 10:30
Munkálatok miatt lezárják az autópályafelhajtót Martonvásárnál
Mivel az M7-es autópálya aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet, összesen 8 kilométernyi sávhosszon Érd és Székesfehérvár között a biztonság érdekében szükségessé vált a munka. A héten Martonvásárnál kell korlátozásra számítani.
Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)
A tavalyi évhez hasonlóan idén is úgy tervezték, hogy a vakáció ideje alatt nem lesznek előre ütemezett munkák Budapest és a Balaton (Balatonvilágos) között az M7-es autópályán. Azonban az útburkolat állagromlása miatt, az utazók biztonságának érdekében, több helyen is elkerülhetetlenné vált a felújítás – tájékoztatott még június közepén a munkákat végző MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Hozzátették, ezeket a munkákat is úgy tervezték, hogy azok ne a hétvégére, illetve hétfőre essenek és augusztusban sem kell emiatt forgalomkorlátozásokra, terelésekre számítani.
A héten azonban lesz olyan munkavégzés, ami érinti a megye északi részén élőket, illetve az arrafelé autózókat: július 9-12. között a Balatonról Budapest felé vezető oldalon lezárják az M7-es autópálya martonvásári lehajtóját, ezért a baracskai vagy a tárnoki lehajtót lehet csak használni ezeken a napokon. Vezessenek figyelmesen!