2024.07.09. 10:35
Székesfehérváron a fejlemények ellenére megtartják a tüntetést!
Hiába nevezték ki hétfőn hivatalosan is a Vasvári Pál Gimnázium új igazgatóját, Havranek Máriát, akit az illetékes Tankerület közleménye szerint a pedagógusok egyhangúlag támogattak, az egykori vasváriás diák, a szerdai megmozdulás szervezője nem visszakozik: „17 órakor az Országalmánál tüntetünk!"
Bár kinevezték teljes felújítás előtt álló fehérvári iskola új igazgatóját, megtartják a megmozdulást.
Fotó: Nagy Norbert
Nyugvópontra juthat a vita? – tettük fel a kérdést tegnap késő délutáni cikkünkben. A ma délelőtt megjelent közlemény, nem épp erre enged következtetni.
Horváth Bence a közösségi oldalára írt bejegyzésében keményen bírálta a Székesfehérvári Tankerületi Központot, szerinte innentől egyetlen fehérvári iskolaigazgató sincs biztonságban! Az egykori vasváris diák úgy véli, a Tankerület által kiadott sajtóközlemény a helyzet elferdítése, melyet határozottan visszautasítanak, hiszen a Vasvári nem akart igazgatóváltást! Hozzátette azt is, hogy a Tankerület eljárása mennyire ártó és megalázó volt.
A szervező a Vasvári Közössége nevében azt is leszögezi, hogy az esemény és a teljes kampányuk a különböző politikai oldalaktól mentes és önkéntes civil szerveződés, amelyet a beérkező adományokból finanszíroznak.